A szerelem mardosó árnyéka
2015. január 26. írta: Lullabie May

A szerelem mardosó árnyéka

A féltékenység örök téma. Egy új tapasztalat átértékelheti a korábbi nézeteinket vagy összezavarhat vagy meggyógyíthat. Ha mi éppen nem vagyunk féltékenyek akkor is tudunk olyanról, aki nagyon vagy éppen fordítva. Aki sosem élte meg az vagy hazudik vagy... vagy valahogy máshogy éli meg.

Az első amit a féltékeny ember kaphat, az egy adag kíméletlen bírálat.
"A féltékenység önbizalomhiány".
Nesze neked. Nem elég, hogy őrlődsz meg őrjöngsz de még beléd is taposnak, hogy milyen szar vagy.
NEM ÖNBIZALOMHIÁNY. Önszeretéssel már lehetnek gondjaid, önértékelési zavar előfordulhat, kommunikációs problémáid biztosan vannak, és hajlamod a beszűkülésre (nézőpont tekintetében).
Nézzük még, hogy mi nem a féltékenység.
Nem vagy hülye, ha féltékeny vagy.
De nem szeretsz veszteni sem, nem tudod elengedni a dolgokat és gondjaid vannak a bizalommal is. Ez a három erősen összefügg.

Az egész onnan jött elő, hogy beszélgettem egy ismerősömmel, aki világéletében betegesen féltékeny volt. Na de ő tényleg betegesen. Tudod, az olyan aki kutakodik, véletlenül belenéz a zsebedbe, alig várja, hogy nyitva hagyd a levelezésedet vagy a táskás vagy a telefonodat az asztalon. Aki ha nem érkezik a pasija percre pontosan fél óra alatt (+-5 perc a közlekedési sajátosság), akkor telefonál, hallgatózik és a hazatérő pasit tetőtől talpig végigszaglássza, mint egy drogkereső kutya, de közben hajszálakat is gyűjt, és váladékmintát vesz. Nincs az a glóriába ágyazott szárnyas szent, aki ne akadna fenn a hálóján, és akire ne tudná rábizonyítani a kanos gondolat árnyékát. Pasija mindig van, mert eleinte csak viccesen féltékenykedik, még jól is esik a férfiaknak az erős érdeklődés. Mire elviselhetetlenné válik, addigra annyira összefonódott az életük, hogy nehéz meghúzni a határokat.
Viszont az szögezzük le, hogy ez a lány nem százas. Ez már orvosi eset. Tudod miért? Mert aki ennyire kontrollálni akarja a környezetét, aki ennyire fél a megszégyenüléstől, a kudarctól, a tévedéstől, a csalódástól és persze a fájdalomtól, azzal komolyan baj van. Ő csak megelőzni szeretné ezeket. Ő figyel, ő okos, vele nem lehet bármit megtenni, mert ő résen van. Pedig úgy normális, hogy néha becsapják az embert, átverődik, csalatkozik, fáj meg döglődik. Aztán túléli. És a normális ember nem mondja azt, hogy na, velem ezt még egyszer nem teszik meg. Vagy azt, hogy én többet nem bízok senkiben. Legfeljebb tanul a dologból és ha a következő partnere is rendszeresen találkozgat szombat éjjel a barátnőivel, akkor egy szombat éjjel elkíséri (merő udvariasságból), aztán ha látja, hogy tényleg, akkor megnyugszik abban, hogy "lehet, hogy az előző pasikkal kujtorgott de ez a mostani ez kulturáltan szórakozik ha azt mondja."
A féltékeny ember mindig röhejes, és szánalmas. Furcsasamódon más féltékenyekben sem fog megértő partnert találni. (Tényleg... két betegesen féltékeny vajon mit csinál együtt? Egymáshoz bilincselik magukat? :D) Amúgy, nem tartom viccesnek a féltékenységet. Sem a sajátomat, sem másokét.
Ha féltékeny vagy akkor valami nagyon nincs rendben.
Sem benned, sem a másikban, sem a köztetek levő kapcsolatban.
Persze, nagyon könnyű okosnak lenni, ha az ember nem féltékeny (éppen).
A féltékeny ember egy beszűkült tudatállapotban csak azon dolgozik, hogy hogyan tudja előre meglátni, időben észrevenni a katasztrófát, amikor majd fájni fog neki a veszteség. Nem feltétlen a szerelme elvesztése, hanem a pozíciója, a belső stabilitása, a családban betöltött szerepe, az énképe amikor meginog. Mert ő az, akit a másik visszatükröz.
Tegyük fel, hogy a másikat szeretem és csodálatosnak látom. Akkor ha ő szeret engem, akkor én is csodálatos vagyok. Ha kiderül, hogy hazudott nekem, akkor azt kell gondolnom, hogy nem is vagyok annyira csodálatos. Az, hogy mennyi önbizalmam van, az abból derül ki ahogy ez UTÁN viselkedem. Akinek van önbizalma, az talpra áll, mert tudja, hogy értékes. Bízik, hisz magában. Akinek nincs önbizalma az kétségbeesik, és keres valakit, aki ismét tükrözi neki, hogy ő értékes. Akinek van önbizalma, de fél a fájdalomtól vagy a veszteségtől, az is lehet féltékeny. :)

Megint túl sokat magyarázok? :)
Nézzünk pár példát

Van egy pasi. A barátnője rendszeresen egy másik pasival beszélget a neten. A pasi féltékeny. Mire is? Önbizalomhiánya lenne? Dehogy! Az időre irigy, amit a nő a másik pasira fordít --- helyette. Attól fél, hogy végül elhagyják. Hogy mások szemében lúzernek fog tűnni, ha ez bekövetkezik. Attól fél, hogy veszíteni fog a másik, a feltételezett konkurenciával szemben.

Vegyünk egy nőt.
A pasija állandóan más nőket bámul meg az utcán. A nőt nagyon zavarja. Hisztérikus jeleneteket rendez. A nőnek önbizalomhiánya van? Nem biztos, de már alakulóban. Nem azért, mert a többi nő szebb, hanem mert nem tudja elérni, hogy a pasija ne legyen olyan paraszt, hogy látványosan más nőket bámul. Az ilyesféle viselkedés üzenete az, hogy: "kan vagyok, megtehetem, pofa be." A nők szeretnek büszkék lenni arra, hogy milyen klassz pasijuk van (aki imádja őt). Egy ilyen bunkó mellett szégyenkezik az ember. Valójában e miatt lesz hisztérikus, és az önbizalomhiány a frusztráció miatt alakul ki, nem azért, mert a többieket szebbnek látja.

Például legyen egy nő. Párkapcsolatban él, mégis állandóan flörtöl a körülötte levő pasikkal. Soha nem lépi át a határt és ügyesen kiúszik minden olyan helyzetből ahol a flört komolyabbra fordulhatna. A pasija nem féltékeny. Nem értik miért nem.
A nő viszont elképesztően féltékeny a pasira.
Hmmm, hmmm...
A nő lehet, hogy önbizalomhiányban szenved de valószínűbb, hogy számára a flört adja meg a biztonságérzetet, hogy képes hatással lenni az emberekre. Neki ez fontos. A férfi valószínűleg ezt érti, és ezért hagyja hidegen. Tudja, hogy a nő őt szereti, és bízik benne. A nő feltehetőleg fél, hogy a férfi (aki ilyen jól ismeri, és elfogadja), egyszer nem tud ellenállni más nők csábításának. Hiszen a nő magából indul ki, minden nő potenciális csábító és minden férfi potenciális "áldozat".

Lehet féltékenynek lenni a párunk múltjára. Azokra a nőkre vagy férfiakra akiket korábban szeretett. Ez inkább bizalomhiány (azt mondja szeret de szeret-e annyira, mint egy korábbi nőt akit szeretett? Hiszen ő mondta, hogy mennyire komoly kapcsolat volt. A miénk komolyabb vagy kevésbé komoly a számára?), és annak a jele, hogy félünk tőle, hogy ha nem tartjuk eléggé kezünkben az életünket, ha nem ismerjük pontosan a másik minden gondolatát akkor veszteség, leértékelődés, fájdalom érhet, aminek a feldolgozása hatalmas energiákat emészt fel.

A féltékenységet valamennyire normálisnak tartom. Elfogadható gyengeségnek.
Ha kommunikáljuk a partner felé, hogy "amikor te ezt csinálod, akkor én úgy érzem MAGAM, hogy...., és olyankor az történik...... Szeretném ha ezen tudnánk változtatni, mert ez egyikőnknek sem jó." Akkor változhat a dolog. Jah, hát igen. Egy érzelmileg kiszolgáltatott, túlfűtött hangulatban a fene se tud a szakemberek által előírt módon kommunikálni.
Amit viszont lehet:
Nem a másik tetteit kritizálni, hanem a saját érzéseinkről beszélni. Nem a másik feltételezett gondolatait boncolgatni, hanem a saját érzéseinkről beszélni. Közös megoldást találni és tartani magunkat a megállapodásokhoz.
"Tartani magunkat a megállapodásainkhoz" Ez a legnehezebb az egészben!

jealousy_green_eyed_monster.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr707104899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gontar 2015.01.26. 13:24:53

Érdekes írás. A féltékenység parazita érzelem, legalábbis az esetek nagy részében. Lehet a "beteges" esetekben is, de erről nem vagyok teljesen meggyőződve, illetve ezekben az esetekben elsősorban nem a konkrét partner iránt érzett szerelemre, szeretésre épül, hanem valami más, gyermekkorból hozott dolgokra például.

Egy ismerősöm mondta nemrég, hogy ő korábban nem volt féltékeny típus. A nőitől kapta el és mára féltékeny típussá vált. Az ő ilyen irányú tapasztalata egy ponton teljesen egyezik az enyémmel, mi szerint aki sokat féltékenykedik ő maga hajlamos a megcsalásra. Közhely, hogy mindenki magából indul ki, de ebben az esetben sokak esetében lehet benne valami, hiszen aki féltékenykedik annak a világában létező dolog a megcsalás, míg a másikéban - tudom, elképzelhetetlen vagy nagyon ritka - lehet egyáltalán nem. A másik dolog, ami ezt erősíti az a féltékeny típusú emberekben előfordulható önbizalom- vagy egyéb hiány, melynek orvoslására esetenként hajlamosak "harmadik felet" is igénybe venni. Ismerek olyan embert, aki rettenetesen féltékeny típus, miközben nem is nagyon titkolva orrba-szájba csalja az éppen aktuális, "hivatalos" partnerét.

A féltékenység egyik legborzasztóbb aspektusa számomra a kettős mérce - ezzel amúgy is hadilábon állok. A féltékeny ember sokszor olyasmin is kiakad, amit saját magának simán megengedhetőnek tart. Szintén nemrég, egy másik barátom mesélte, hogy az éppen kezdődő kapcsolatában a partnere közölte, hogy vegye tudomásul, hogy ő rendszeresen találkozgat, bulizik más férfiakkal - de a barátomnak eszébe se jusson más nőkkel akár csak beszélgetni a neten, mert azt egyszerűen nem hajlandó eltűrni. Nos, ilyen szabályokat az én világomban kár meghozni. Az ilyen mértékű kettős mércére sokféle, logikusnak tűnő magyarázatot (pl. magában megbízik a másikban nem) ki lehet találni, de mögöttük csak az énközpontúság, illetve a hiányos érzelmi intelligencia* áll.

A megállapodások, szabályok lefektetése valóban fontos pont ezen a területen is, azonban a "mai" világban, amikor az emberek jó része keveri a személyisége autoritás iránti igényét az énközpontúságával, szinte mindenki élményközpontú, kifelé "irányuló" kapcsolatot akar egyre kevesebb az igény a valódi intimitásra. Igazából nem is az igény a kevesebb, egyszerűen "csak" más az értékrend, az emberek prioritása és sajnos a körülöttünk látható minták sem a legmegfelelőbbek. Nehéz bármilyen megállapodást egyáltalán még csak meghozni is, ha a partner az összes addig létező kimondott és hallgatólagos megállapodást képes adott pillanatban felrúgni egy "változnak a dolgok" felkiáltás kíséretében.

*érzelmi intelligencia: Az együtt érző képesség mértéke. Arról szól, hogy adott esetben nem azért nem teszek meg valamit, mert félek a lebukástól vagy a büntetéstől - hanem azért nem, mert át tudom érezni azt, amit ez a másiknak okozna és nem akarok ilyet tenni vele, mert magamnak sem kívánnám ezt. Nem összekeverendő a morális intelligenciával.

Lullabie May 2015.01.26. 15:35:29

@Gontar:
mennyi remek mondat! :)

Pár dologgal vitatkoznék.

„aki sokat féltékenykedik ő maga hajlamos a megcsalásra”
Azt gondolom, hogy aki sokat féltékenykedik az retteg a megcsalatkozástól. Nem azért féltékenykedik valaki, mert a saját világának része a csalás, hanem inkább azért mert a saját világának NEM RÉSZE az orvosság, a megcsalódásra. (talán pont azért, mert ő maga rettenetesen lenézi vagy szánalmasnak látja azokat akiket megcsaltak.)

A féltékenységet nem lehet elkapni. Bár talán el lehet tanulni a rossz szokást, a "jobb félin, mint megijedni" hozzáállást. Szerintem nem jobb folyamatosan félni, igaz viszont, hogy ha gyanakszik az ember, akkor végül valamikor csak igaza lesz, és boldog lehet vele, hogy "ő tudta".

Sokan megengednek maguknak sok mindent amit a partnerüknek nem, és észre sem veszik addig, amíg nem szólnak érte. A legtöbbünk olyankor értetlenül áll vagy próbál kétségbeesetten magyarázatokat meg párhuzamokat keresni a másik életében. De az ilyen helyzetből nem nagyon lehet jól kijönni. Mert a saját cselekedeteink hatására nincs rálátásunk, csak amikor visszajelzik -- akkor viszont már késő.
Amit felhoztál példának, hogy a lány magának szabadságot követel de a másik szabadságát konkrétan tiltja, az elfogadhatatlannak tűnik. DE elképzelhetőnek tartom, hogy van akinek elfogadható hiszen ahhoz, hogy ezt elvárja, ahhoz már kellett, hogy pozitív tapasztalata legyen erről.
És mondjuk ha a barátod, tegyük fel, ennek ellenére továbbra is odáig van a lányért, akkor megint csak pozitív tapasztalatként élheti meg a dolgot. Vagyis számára ez a felállás elfogadható.
Leginkább arra emlékeztet amikor a gyereket tanítja az ember a homokozóban, hogy ha elveszi a kislapátot a másik gyerektől, akkor az sírni fog. De van amikor a másik nem sír és szegény anya ott magyaráz, a kifosztott gyerek meg csak néz bután, mert nem érti mi van. És lehet, hogy ő speciel szarik a lapátjára.

A dolgok valóban változnak. Aki az állandóságra törekszik, a változatlanságra, az a fejlődésnek is gátat vet, nem csak az értékeket őrzi.. A kapcsolatokban a változások, az új igények a kapcsolat átbeszélését igénylik, a megállapodások megerősítését vagy módosítását.
Nem véletlen, hogy a nyitott kapcsolat, vagy a swinger klub csak ritkán igény a kapcsolat elején, és gyakrabban a későbbiekben, amikor a kapcsolatba fektetett idő és energia, már csak a kapcsolat „bármiáron” fenntartása esetén térül meg.

Én mondjuk hiszek a csodákban, de ez egy másik poszt témája lesz. :)

Sária 2015.01.28. 06:46:42

Napok óta rágódom... Egyrészt érintve vagyok, másrészt mindenki érintett... :)
A legfontosabb mondat (nekem) mindig ezzel kezdődik: "Ha kommunikáljuk a partner felé,.." Rájöttem, hogy amit nem lehet kimondani, az rombol. Ha a kimondása kárt okoz, a nem kimondása még nagyobbat...

De mi a helyzet a féltékenységgel? Nálam egész biztos a belső bizonytalanság szüli. Bármilyen választ kapok a kérdésemre, megnyugtat, Pedig, elvileg ugye, hazudhatnának is nekem. Ebből azt érzem, nem a bizalmam hiányzik, hanem a kapaszkodóm...

Lullabie May 2015.01.28. 08:43:20

@Sária:
Az egyik amit eszembe juttattál, hogy Pál feri egyik könyvében olvastam, hogy az üvöltözős kapcsolatok azért tartanak sokáig, mert a veszekedés azt is jelenti, hogy néha odaüvöltjük a másiknak a nehezen kimondható vagy titkolt dolgokat, és ettől megkönnyebbülünk és megkönnyebbül a kapcsolat. A veszekedés nélküli kapcsolatokban sosem ürül ki a szenny.

Elmegy a pasid mondjuk a barátaival szórakozni és te közben az öklödet rágod, hogy hogyan fogják a nők csábítgatni és ő vajon ellen áll-e vagy elbukik. Vagyis a lovagod vajon kiállja-e a próbát. :)
Hazajön (kiállta) és elmondod neki, hogy az öklödet rágtad?
Mire ő azt válaszolja, hogy "kis butám, tudod, hogy szeretlek!"
Te megnyugszol.
Hm.
Leginkább arra emlékeztet amikor a gyerekek kérdeznek a világról. Nem tudják, hogy amit válaszolsz az igaz-e vagy mese vagy milyen tudásfokon áll de beépítik az infót a saját világukba.
Szóval van ebben a belső bizonytalanságban valami gyermeki dolog. Mintha azt akarnád, hogy más valaki mondja meg, hogy hogyan viszonyulj a világhoz.
A felnőtt éned elengedi, mert normálisnak tartja, hogy elmenjen a barátaival beszélgetni (normális is!). De mintha érzelmileg meg nem lenne ez a dolog kidolgozva benned.
Elgondolkodtattál, mert ez egy érdekes állapot:
Engedem, mert tudom -- szenvedek, mert érzem.
Ha van hozzá kedved, mesélj még erről. :)

Sária 2015.01.28. 10:04:19

@Lullabie May:
Igen, gyermeki. Gyakorlatilag folyamatosan ezen rágódom mostanában, mivel a kölkeim épp kamaszodnak (elindultak a felnőtté válás útján), hogy vajon engem, a felnőttet, milyen gyermeki félelmek mozgatnak. Meg kell mondanom, ijesztő. Én, a felnőtt, kézben tartom az életem minden téren, és aztán előbújik egy szorongás, amire akár magyarázatot is tudok adni, és mégis letaglóz. A legijesztőbb, hogy én magam nem tudok uralkodni rajta, visszajelzésekre van szükségem az "anyámtól". Miért van ez? És kit választ az ember "anyának"?

Lullabie May 2015.01.28. 11:02:54

@Sária:
Érdekes dolog és rögtön hozott egy másik gondolatot bennem.
"ne várd ezt tőlem, nem vagyok az anyád/apád"
Állítólag ez teljesen okés mondás egy párkapcsolatban.
Mit várunk a szüleinktől?

Feltétel nélküli szeretetet.
Támogatást.
Megbocsátást
A felelősség kérdésének hangolását
Visszajelzéseket
Kíváncsiságot
Őszinteséget
Hitet bennünk

Meg még...
hogy folyton velünk törődjenek,
hogy megcsinálják helyettünk,
hogy elnézzék nekünk,
hogy istenítsenek,
hogy kitöltsék az üres óráinkat,
hogy nemet mondhassunk,
hogy ellenállhassunk,
hogy leteszteljük a hazudozási képességünket,
hogy próbálgathassuk rajtuk a manipulációs képességünket,
hogy legyőzzük őket,
hogy visszamehessünk,
hogy biztosítsanak róla, hogy okésak vagyunk,
stb...

Nem az a baj, ha a párom anyja vagyok néha. A nőkből ezt gyakran kihozza pusztán a szerett. Az a baj, ha túl gyakran vagyok a párom anyja/apja. Mert abba a viszonyban viszont nem tudok felnézni rá, és erős a szexuális tiltás.
Ha a pasim gyakran nyilvánul meg gyerekként, akkor nem fogom jól érezni magam nőként.
A férfiak talán egy cseppet jobban viselik a gyerekes nőket. Ott talán nem a szexualitás sérül elsősorban, hanem az intellektuális kapcsolat.
Szóval, lehetünk néha egymás pozitív szülei de ha az elvárások inkább a hisztis gyerek felől jönnek, az biztosan nem segíti a párkapcsolatot.

Talán te nem erre a dologra utaltál de ez jutott eszembe róla. :)

Sária 2015.01.28. 19:12:04

@Lullabie May:
Nem, nem erre, de nem baj, beszélgetünk, és valójában az a fontos, mi jut eszünkbe valamiről...

Én arra az iszonyú erős félelemre gondolok, amit úgy fogalmaztál meg, hogy "Ha Anya kimegy, örökre eltűnik." Ez nagyon találó. Elvileg ahogy felnövünk, megtanuljuk, hogy Anya mindig visszajön. De nem minden szituációban használjuk ezt a tudást, a legváratlanabb pillanatokban tör ránk a félelem...

Marie Mordent 2015.01.29. 17:36:39

Úgy gondolom, hogy egy klasszikus nő vagy pasi számára a féltékenység nagyon érthető, átérezhető. Vannak kevésbé klasszikus figurák, akik esetleg nem olyan mélységesen, vagy nem úgy élik meg a dolgaikat, és ők talán sosem voltak féltékenyek. Ez is olyan, hogy ugye nem vagyunk egyformák. Én asszem középen állok. Nagyon ismerem az érzést, de nem vagyok rabja. Magamról úgy érzem, ez kapcsolat függő. Vagyis, ha nem érzem biztosnak a pasast, akkor féltékeny vagyok, ha biztosnak érzem - de ugye ki-mi a biztos ? :-D - akkor kevésbé. Illetve akkor is pontosan tudom, hogy félek, a csalódástól, veszteségtől.
A mostani kapcsolatomat biztosnak hiszem, amolyan jól együttműködőnek. Ráadásul nagyjából érzem a partneremet, azt, hogy mik, hogyan mozgatják. De sosem lehetek biztos. És bizony, ha rápillantok a telefonjára, és egy olyan nevet olvasok rajta - üzenet érkezett felirat alatt - amit nem látok szívesen, vagy ismeretlen nő üzen, akkor összerándul a gyomrom. Nem féltékenység ez, hanem félelem. Tudom, hogy értékes vagyok, de mit ér mindez, ha a másik, a számomra oly fontos másik ezt még sem értékeli? Közben meg azt is tudom, hogy hiába hadakozom, ha a másik valahogy nem lát elég értékesnek, és mondjuk megcsal, akkor 2 eset lehetséges. Számára nem én vagyok a megfelelő ember, tehát jobb, ha mielőbb véget vetünk a kapcsolatnak, az én érdekemben. Másik eset, ha notórius megcsaló, akkor gond van vele, alapvető önbizalomhiány, vagy önértékelés, de ennek átgondolása végül is nem az én feladatom. Mindenki magán segít. Azt tudom, hogy én magam akkor lépek félre, ha nem köt ezer szál a partnerhez. Tehát magamból indulok ki, mint ahogyan talán mindenki...
Szóval, a féltékenység ördöge bár egy mély emóció, én megpróbálom reálisan nézni, és ez még a legnehezebb időkben is segítséget tud nyújtani. Fáj, fáj, ha mégis úgy van a dolog....de legalább a kis okos agyam (:-)) jó logikusan elcsámcsog rajta. Az már fél gyógyulás.
süti beállítások módosítása