Mint egy kóbor eb, hagyod magad mögött a nyomodat.
Apró felhőcske, rögtön a bejárati ajtó légáramára kötve,
egy nagyobb a fürdőszobai tükör előtt lebeg, emlékbe
öltöztetve a vízköves mosdót, a szájvíz mentol karjába öltve
a vécé illatosító mögött pukkanó molekulányi szagot.
Az üres sörösdobozok a mosogató alatt fojtogatják,
a reggeli teával vetélkedő te illatot.
Nyitott ablakkal versenyez a bőröd, és csak este,
a lassan átmelegedő hideg ágynemű ontja rám azt,
amire tagadva vágytam: a hajad, karod, öled szagát.
Úgy szorítom langyosodó paplanom, hogy beissza,
a hajam, karom, ölem szagát. Végül nem érezlek,
és megnyugszom, hogy a kóborlás nélküli valóság az enyém.
Üres helyedet egy párna takarja, alatta három molekula.
A hajad, a karod, az öled szaga.

Lullabie May - 2015-01-19