A napokban Ancsa beletelefonált a vázlatomba de most már muszáj összeszednem a gondolataimat autonómia, egoizmus, individualizmus, énközpontúság, narcizmus, önzés és egyebek témakörben. Meg persze, hogy ez hogyan is állja meg a helyét egy párkapcsolatban. Vagy hogyan nem.

A kiindulási pont az, hogy beismerem, erős személyiség vagyok, döntéshozó, gyakran figyelmetlen a másikra, türelmetlen, akaratos. Biztos van ennek is hasznos oldala, de mivel legutóbb ezeket kifogásolták bennem, induljunk ki abból, hogy ezek tények és ezek akadályozzák a boldog párkapcsolatot.

autonómia: önállóság, függetlenség
Kb hároméves korunktól kezdve tanuljuk, hogy önálló, másoktól (anyánktól) független személyiségek vagyunk. Előbb utóbb ez sikerül, és minél inkább képesek vagyunk rá, hogy magunkat autonóm személyiségként éljük meg, annál inkább vagyunk képesek ara, hogy a másik embert is annak lássuk. Ha képesek vagyunk őt önálló személyiségként kezelni, akkor a cselekedeteit önmagában álló dolognak éljük meg és nem ellenünk, a boldogulásuk vagy a boldogságunk vagy bármi elleninek, ami a kettőnket összekapcsoló valamilyennek megélt szimbiózis ellen tesz. Ha autonóm személyiségként éljük az életünket, akkor az életünk természetes része, hogy a döntéseink, felelősségeink magunkra és másokra gyakorolt hatásával tisztában vagyunk.
Na, ez a makulátlan kép. A valóság meg az, hogy többnyire pont annyira nem tudjuk a másikat tisztelni a tőlünk független állapotában, ahogy magunkat is többnyire kapcsolatainkban és viszonyulásainkban határozzuk meg.
Én én vagyok. Ha együtt élek valakivel, ha nem, ha férjnél vagyok, ha anya, ha elvált, ha elhagyott, ha élnek a szüleim, ha senkim sincs akkor is van egy életem, önállóan megélt tapasztalatokkal, élményekkel, döntésekkel és következményekkel.

Egoizmus: az ember saját magát, saját érdekeit állítja a viselkedése középpontjába, önmagát mások elé helyezi.
Na itt az az érdekes, hogy létezik valamiféle egészséges egoizmus, mert a teljes önfeladás egészségtelen.
Képviselnem kell az érdekeimet, mert ki másnak kéne ezt tennie, ha nem nekem? Én tudom, hogy mit szeretnék, mikor érzem jól magam, milyen céljaim és álmaim vannak. Egoizmussal többnyire akkor vádoljuk a társunkat, ha a céljaink nem egyeznek és a másiknak hatásosabb a kommunikációja vagy ügyesebben lavíroz, és úgy tűnik, többet ér el, mint amennyit mi magunk szívesen adunk. Hogy is van ez? Az a probléma, hogy a másik jobban boldogul vagy körülhatároltabbak az elképzelései, vagy képes ezért önállóan tenni akkor is ha mi nem segítünk? Lehet, hogy az lenne a dolga, hogy a mi céljainkat, vágyainkat a magáé elé helyezze? Hogy mi lehessünk sikeres egoisták, csak abban az esetben nem egoizmus lenne a neve hanem hatékonyság?

Individualizmus: az egyéniség, a másoktól különállóság, másoktól való megkülönböztetés előtérbe helyezése, az egyén érdekeinek elsődlegessége a közösség (vagy család vagy párkapcsolat) érdekeinél.
Van az az individualista (pl én) aki halálosan retteg a középszerűségtől. Ez a legfőbb mumusa, és már millió eszköz áll a rendelkezésére, hogy a legegyszerűbb dologból is sikeresen csináljon valami olyat ami éppen azzal a picivel tér el a megszokottól, hogy más legyen de ne verje ki a biztosítékot. Nevezzük kényelmi individualizmusnak. Mivel egy szükségletet elégít ki, nehéz lejönni róla, és mivel társadalmilag támogatott a dolog, nehéz meglátni benne, hogy mitől káros a párkapcsolatra. Mondjuk attól, hogy ez a fajta igénykielégítés több időt és energiát emészt fel, mint az a fajta individualizmus amely saját magát rekeszti ki a közösségi életből, ezzel fejezve ki a másságát.

Énközpontúság: a világot csak az általa megélt tapasztalatokon és érzelmeken keresztül képes látni, a világ ő maga. Lehet ez a világ hatalmas, és színes is, létezik a kifinomult ego fogalma, ami mégis csak a saját börtönébe van zárva.
A világ valóban csak a saját tapasztalatainkon keresztül létezik. Csak ezeket birtokoljuk. Látjuk ami történik másokkal de nem érezzük ha nem vagyunk érintve a dologban. Az empátiát vagy toleranciát lehet gyakorolni és valóban fejleszthető de ostobaság nem elfogadni, hogy ha megégetem a kezem az csak nekem fáj. Ha megégeted a kezed akkor csak abban az esetben tudok együttérző lenni ha már velem is megtörtént és emlékezni tudok az élményre. Ha fontos vagy nekem (vagy az erről alkotott eszme fontos), akkor tudok mutatni sajnálatot és igyekezetet a segítségre, mert bajban vagy. De nekem nem fáj a te kezed.

Narcizmus: Olyasfajta énközpontúság amely bárkit, és bármilyen eszközt képes felhasználni az egy, és biztos énuniverzum fenntartására.
Ha narcisztikus emberrel élsz vagy dolgozol, azt észre fogod venni. A többire csak fintorogsz de a narcisztikusba belebetegszel.

Önzés: sima kapzsiság.
Én a legtöbb párkapcsolati problémát ebbe a körbe sorolom jelenleg.
"Még a magány is elviselhetőbb ha a volt párunk szintén magányos."
Magasságos ég, ez milyen szánalmasan hangzik!

Önimádó: Biztos ami biztos, én szeretem magam! :)

Min tud a magamfajta ember változtatni a párkapcsolatában ha nem akar megint zátonyra futni?
Más lehetőség nincs, mint vállalni a tudatos odafigyelést.

Épp ma beszélgettem arról a lányommal, hogy van egy rossz szokásom (csak egy, mert amúgy tökéletes vagyok), hogy ha felteszek egy kérdést (pl, hogy akar-e velem jönni vagy kér-e pizzát vagy van-e kedve valamihez) akkor egyszerűen elfogadom a válaszát. Abból kiindulva, hogy ha tőlem kérdezik meg, akkor el tudom dönteni és a döntésemre akkor is emlékszem ha fél óra múlva mégis kérek pizzát vagy már sajnálom, hogy nem mentem el valahova. Az én számomra az, hogy valakit nem noszogatok, hogy deeee... gyere velem, vagy naaaa... egyél még egy kicsit, vagy légyszíííííí.... az én kedvemért, az részemről a tisztelt, hogy elfogadom a másik döntését. Áááám... aki olyan környezetből jött, hogy megszokta a noszogatást, kérlelést, rimánkodást, az hiheti azt is, hogy nekem mindegy az ő válasza. Én meg ott sajgok magamban, hogy nem tehetem meg, hogy kérem, nyaggatom, mert az nem más, mint próbálkozás arra, hogy ne azt tegye amit szeretne.

Legyen itt még egy kis játék, hogy a napi írásgyakorlást se szalasszam el. :)

AUTONÓM:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Együtt?
-- Gondoltam együtt.
-- Rendben, de külön fizetünk!

EGOISTA:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Ha fizeted a fagyimat.

INDIVIDUALISTA:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Naná! Ahogy én nyalok úgy nem nyal senki!

ÉNKÖZPONTÚ:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Nem szeretem a fagylaltot.

NARCISZTIKUS:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Tudok egy jobb helyet, ott legalább villoghatsz, hogy velem vagy!

ÖNZÉS:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Persze, de minimum három gombóc, és te fizeted!

ÖNIMÁDAT:
-- Jössz velem fagyizni?
-- Jövök, te is ott leszel?