-- Miért?

-- Tényleg meg kéne magyaráznom? Nézz magadba. Gondold át az elmúlt évünket. Tényleg nem érted? Tudod jól az okát. Nem akarom tovább csinálni!

-- Miért?

-- Mert nem jó nekem! Mert szenvedek tőle! Nem tudok aludni, nem tudok a munkámra koncentrálni. Elég volt. Inkább fejezzük be, még az előtt, hogy mondjuk kínyúvadok egy autóbalesetben.

-- Miért?

-- Jah, örülnél neki, mi? Akkor nem kéne tudomásul venned, hogy csúnyán elbasztad. Akkor lehetnél a sírdogáló özvegy. Jajj szegény, egyedül maradt! És nyugodtan mehetnél a szerelmedhez. Már ha kellenél neki. Mert úgy láttam, nem kellesz.

-- Miért?

-- Honnan a faszból tudjam miért? Nem is érdekel. De ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor azért, mert neki több esze van nálam és rá nem hatnak a kis trükkjeid. Őt nem sikerült bepaliznod, mint engem. Ő biztos az elején rájött, hogy csak álarcaid vannak és mögötte semmi. Hazugság az egész lényed!

-- Miért?

-- Talán anyád miatt. Ebben nőttél fel. Egy színházban. Vagy a franc tudja. Mert gyáva vagy felvállalni, hogy beleestél egy másik pasasba, és ennek a kapcsolatnak vége.

-- Miért?

-- Azért bazdmeg, mert olyan nincs, hogy valaki két embert szerelemmel szeret! Nekem meg nem kellesz, ha csak kényelemből vagy velem.

-- Miért?

-- Például azért, mert annál többet érek. Nem akarom rád pazarolni az időmet. Keresek magamnak egy másik királylányt. Egy nemesebbet, aki nem hülyít azzal, hogy az a másik férfi csak a barátja, amikor nyilvánvalóan bele van esve.

-- Miért?

-- Ugyanígy cseteltél velem is fél éjszakákon át. Ugyanígy titkolóztál, csak akkor a férjed előtt. Hát, én nem egy Tamás vagyok, hogy tűrjem, hogy más férfiakkal randizol.

-- Miért?

-- Mert a volt férjed egy szánalmas bolond. Engem ne röhögjön ki senki!

-- Miért?

-- Talán valami kivetni valót találsz azon, hogy nem akarom, hogy összesúgjanak a hátam mögött? Hogy nem akarok szégyenkezni a barátaink előtt, akik persze tudnak a te kis titkodról!

-- Miért?

-- Na, látod, ezt én is szeretném tudni! Hogy a barátnőd miért tud többet arról, hogy hogy is állsz ezzel az Attilával, meg, hogy mik a terveid. Csalódtam benned.

-- Miért?

-- Azt hittem, hogy megmentettelek egy unalmas, szexmentes házasságból. Azt hittem, hogy elég neked, hogy szeretlek, de te a szerelembe vagy szerelmes. A lángolásba, a szenvedélybe és a szenvedésbe. Azért jön be neked ez a faszi aki úgy bánik veled, mint a kutyával.

-- Miért?

-- Mert a vak is látja meg a hülye is, hogy csak te vagy belezúgva. Ő meg röhög rajtad. Ettől még kínosabb a dolog. Hogy ne mondjam: szááá-naaal-maaas! Egy öregedő nő vagy, aki kapkod a szerelem után. Tudod mit mondanak az ilyenre? Hogy te vagy az, aki az arany szívet az acél faszra cseréled! Remélem megéri!

-- Miért?

-- Ha nem, akkor majd szembe kell nézned azzal, hogy egy jól működő kapcsolatot felrúgtál valami hülye ábránd miatt. Néha már arra gondoltam, jobb lenne, ha lefeküdnél azzal a faszival. Akkor véget érne a te szenvedésed is meg az enyém is.

-- Miért?

-- Ismerve téged, csalódás lett volna a dolog. De büntetésnek megteszi. Akkor talán beláttad volna, hogy egy béna kúrásért elkótyavetyéltél valami jót. Persze már késő, mert az ugye természetes, hogy nem maradtam volna veled, ha lefekszel a csávóval.

-- Miért?

-- Lehet, hogy neked nincs önbecsülésed, de nekem van. Arról nem is beszélve, hogy miféle nő az, aki attól szeretve érzi magát ha megkúrják, és nem látja, hogy csak szórakoznak vele? Nincs benned semmi tartás!

-- Miért?

-- Mert te is olyanfajta vagy, aki koldulja a szerelmet. Azt hiszed, ha kedves vagy majd szeretni fognak. Elárulom: nem fognak. Aki azt hiszi, majd a miniszoknyájáért szeretni fogják. Elárulom: nem fognak. Mindegy, hogy hány kiló vagy, meg milyen ruha van rajtad. A sóvárgás a szerelem után az átüt a parfümön és megérzik. A vágyódásnak van egy jellegzetes szaga. Arra mennek az olyan csávók, mint ez a te Attilád. Annyira tudják, hogy hogyan kell kihasználni a hozzád hasonló libákat.

-- Miért?

-- Mert ez minden férfi tudja. Valahogy megtanuljuk. Megkeseredünk az ilyen kapcsolatokban és közben megtanuljuk, hogy hogyan éljük túl a hozzád hasonló nőket.

A férfi még vágott egy fájdalmas fintort a tükörbe. Aztán egy szomorút, majd lemondó sóhajjal kiment a fürdőszobából. A hűtőből kivett egy doboz sört és kinyitotta. Jóleső hűvössé áramlott szét benne. De talán még annál is jobban esett a tudat, hogy némi alkohollal megtámogatja az elszántságát. Alig láthatóan rezzent össze, amikor a kulcs megzörrent a zárban. Kiment az előszobába, és kinyitotta az ajtót.

-- Szia! Te itthon vagy? – csodálkozott a nő miközben benyomakodott a lakásba.

-- Igen. Ma nem mentem be.

-- Miért?

-- Beszélnünk kell. Úgy döntöttem elhagylak.

-- Jó.

A férfi szótlanul állt és nézte, ahogy a nő kipakol a bevásárlótáskából, majd nyugodt, kimért mozdulatokkal elkezdte a hűtőbe rakosgatni a holmit. A félhomályos lakás csendje szinte testet öltött, és egyre távolabb és távolabb nyomta a hűtőt pakoló nőtől, a kopott bejárati ajtótól, a szűk csigalépcsős, hűvös lépcsőháztól, a lármás utcától, az érdektelenül hömpölygő céltalan emberektől, a városszéli mezőkön sárgálló repceföldektől, a lába alatt úszó felhőktől tovább, ki a végtelen űrbe. Nem kapott levegőt. Bosszantó módon az volt az érzése, hogy ki van rúgva.