Pasi feláll a fotelből és elindul kifelé.Free Picture Download
-- Hová mész drágám? -- kérdezi a nő.
-- Hová a faszomba mehetnék ezen az 51 nm-en? Hugyozni megyek!

Röhejes, igaz? Pedig annyi mindenről mesél, hogy regényt lehetne írni belőle.
De most csak azt mondom el röviden, ami hirtelen eszembe jutott.
Tegyük fel, hogy a nő kapcsolatfüggő. Olyan lény aki belül, saját magát nem tartja elég erősnek ahhoz, hogy önállóan létezzen. Retteg, hogy egyedül marad. Létkérdés számára, hogy minden tettéről visszajelzést kapjon. "ez jól csináltad" -- simisimi, "ilyet többet ne tégy" -- orra koppintás. Mint egy kutyánál. Ha simisimi van akkor viháncol és boldog, ha orrakoppintás akkor szűkölés, hogy bocsásson meg a gazdi. A jó gazdi pedig megbocsát a butus kutyusnak, feltéve ha az nem szarik megint a szőnyeg közepére miután napokig nem viszik sétálni. Ha igen --- akkor menhelyre kerül oszt jó napot. Majd lesz másik, engedelmesebb kutya. A kutya meg majd bekönyörgi magát valahova máshova.

Erről aztán eszembe jutott egy jó kép arról, hogy hogyan lehet elmagányosítani magunk körül azokat akiket elméletileg szeretünk.

Egy kutyás ismerősöm mesélte, hogy nagyon kemény dolog igazi őrző-védő kutyát nevelni. Az egyik része az az, hogy mástól ne fogadjon el ételt csak a gazdájától. Elég egyszerű a dolog. A gazda enni ad. Aztán a kutya nem kap enni. Amitől persze éhes lesz. Kiteszik neki az ételt. Ha hozzányúl, verést kap. Fáj, fél és kurvára éhes. A gazda ad neki enni és szeretgeti. Gazda jó. Majd ugyanezt sokszor. Amíg a kutya nem nyúl a kirakott ételhez csak akkor ha gazda megengedi. Az egyetlen lény a világon aki kielégítheti a kutya egy alapvető szükségletét, az a gazdája. Az így nevelt kutyát lehetetlenség finom falatokkal lekenyerezni vagy megmérgezni. A fájdalomtól és a szeretetlenségtől való félelem felhasználásával beidomítják, hogy úrrá legyen egy elemi késztetésén.

Nem vagyunk kutyák. Emberek vagyunk.

Ott tartottunk, hogy van ez a gazda meg a jól nevelt kutyája. A gazda azonban csak egy jól nevelt kutyát akart, nem gondolt bele, hogy ez viszont számára azt is jelenti, hogy ha magához kötötte, akkor neki folyamatosan etetni kell a dögöt. Hogy sosem küldheti át a szomszédba enni és nem utazhat el a kutya nélkül és a szerencsétlen jószág éhen fog halni nélküle. Vagyis hozzá kötötte magát a kutyához a felelősség láncával.

Mi van ha a gazda életében valami megváltozik? Ha az őrző-védő kutya nevelése csak addig volt fontos amíg nem volt automata riasztórendszer a házban? Ha ötösikrei születtek és a kutya már nem annyira fontos? Ha a kutya csak azért kellett, mert a Józsinak is van de az egy neveletlen kelekótya jószág, bezzeg...? Vagy amikor elolvasta a kutyanevelés szakkönyvet, akkor nem mondták, hogy naponta háromszor három kilométer séta is kell, télen-nyáron.

Szóval nem mondta senki, hogy a házasság nem csak hűségből meg holtomiglan-holtodiglan kötésből áll és egymás magunkhoz láncolásából. Mert nem kutyák vagyunk, hanem emberek. Rángatjuk a láncunkat és jó esetben ha a gazda nem ad enni, akkor bizony elfogadjuk mástól és nem halunk éhen. Ha megvernek érte akkor meg harapunk. Ha elhanyagolnak akkor üvöltünk és kibújunk a nyakörvből, elrágjuk a pórázt, elmenekülünk onnan ahol fájdalmat okoztak. Mert emberek vagyunk, nem kutyák.

De azért megpróbáljuk a társunkat kutyaként nevelni. Jó kutya -- simisimi, rosszkutya --- orrkoppintás.
ÉN vagyok akitől kaphatsz bármit is. ÉN vagyok neked. De nem vagy kutya, ember vagy! Akinek ÉN vagyok a társnak nevezett gazdája.

Bruhaha.