Zokogva hívott fel. A hangja elcsuklott, csak suttogni tudott, hogy ne haragudjak, hogy nem bírja.
-- Mit Emmus? Mi történt?
-- Nem bírom. Nem jó ez sehogyse.
-- Mondd csak, ezért vagyok. Ezért vannak a barátok. Hogy legyen kinek elmondani.
-- Tudom -- suttogta miközben szipogott.
Gyötrődött, tudtam jól és azt is, hogy rettenetesen szégyelli magát amiért nem bírja. Ó már megint az az átkozott szégyenérzet. Hogy nem tudjuk a gyengeségeinket, a tévedéseinket meg a hülyeségeinket nevetve felvállalni. Mert Emmus is egy ilyen konok, önfejű nőszemély akiről csak akkor tudod, hogy belül haldoklik amikor így beletörik valamibe, és rádöbbensz, hogy nem különb nálad. Nem erősebb, nem másabb csak utolsó pillanatig tartja magát.
Kavargott a fejemben, hogy mit is tudok Emmusról. Évek óta van egy fura kapcsolatra egy pasassal. Nekem komoly kétségeim vannak, hogy a pasas szereti-e Emmust de Emmus meg ragaszkodik ehhez a fazonhoz akit talán csak kétszer láttam életemben. Hallgatag, magának való fickó a negyvenes évei elején. Ha jól tudom az anyjával él egy házban. Nem szoktunk beszélgetni róla. Ha rákérdezek, hogy mi van vele Emmus zavartan vigyorog és rálegyint, hogy meg van még, semmi sem változott.
-- Semmi? -- kérdezem olyankor elképedve.
-- Semmi! -- von vállat Emmus.
Vagyis a pasas továbbra sem kérte meg a kezét, továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy más nőkkel is ismerkedjen, miközben Emmust hitegeti. Mert az én szememben ez hitegetés. Emmus szerint meg ez úgy van, hogy a pasas magában bízik, azt tudja, hogy ő ha találkozik is egy nővel, neki akkor is Emmus a barátnője de Emmusban nem bízik, úgyhogy Emmusnak tilos férfiakkal találkozni. Hatalmas szerencse, hogy a barátnőmnek nincs ideje pasikra, így nem is érzi ennek a dolognak a fonákságát. Ő bízik a pasijában. Aki, mint kiderült, karácsony alkalmából ugyan felköszöntötte de se egy csók, se egy simogatás, semmi nem volt.
-- És ajándék? -- érdeklődtem csendesen szipogó barátnőmtől -- Valamit csak kaptál?
-- Nem találkoztunk, úgyhogy nem. Az anyukájával karácsonyozott.
-- Kettesben?
-- Ja, nem. A testvéreivel meg azok párjával meg a gyerekeikkel.
Hallgattam. Mit lehet erre mondani? Minden kérdés csak mélyebbre vájná a sebet. Próbáltam viccelődéssel elütni a dolgot.
-- Legalább nem feszengtél valami rémes társaságban.
-- Nem olyan rémesek...
Hallgattunk.
-- Emmus, elmondod mi a baj?
-- Három napig nem is beszéltünk mert a családjával volt.
-- És olyankor nem beszéltek?
-- Nem mert akkor valahogy nem tud. Nem is szeretem, mert olyankor furcsa, mintha egy idegen lenne. Aztán én utaztam el a barátnőmhöz két napra. És tulajdonképpen már karácsony előtt se találkoztunk vagy egy hétig.
-- Úgy érzed, hogy nem szeret, hogy nem törődik veled?
-- Én nem bírok ki ennyi időt nélküle! -- robbant ki Emmusból -- és dühömben előkotortam a vibrátort a szekrény aljából de már ezer éve lemerült benne az elem. Úgy emlékeztem, hogy van még tartalék elem a konyhaszekrényben. De nem volt és akkor rájöttem, hogy azért nincs elem, mert az utolsót az ő orrszőrnyírójába raktam amikor itt volt. És ültem a konyhában és elkezdtem bőgni és már ott tartottam, hogy feldugom magamnak a kurva orrszőrnyírót és annyira de annyira utáltam, hogy nincs itt és annyira de annyira nyomorultul éreztem magam, hogy hiányzik nekem de le se szarja.
-- Kicsit magas az ingerküszöbe. Csak ennyi a baj. Te meg jól tartod magad. Hagyd ott a francba és keress valami normális faszit aki szeret.
-- Szerinted nem szeret?
-- Fogalmam sincs. Nekem is egy pasas mondta amikor meséltem a kapcsolatomról, hogy furcsa fogalmaim vannak a szeretésről. Szóval én nem tudom. De mozi előtt felugrok hozzád két ceruzaelemmel. Okés?
Emmus vihogni kezdett.
-- Hagyd a fenébe, már kibőgtem magamból a libidót. Mit nézel meg?
-- A szerelmünk lapjait. Jössz velem bőgni?
-- Nem nézünk inkább valami szexiset?