Összezárt tenyered résein át,
cseppen a víz, a könny, az idő.
Szorítod az apró rab halat,
ujjaid öble forró otthont ad,
míg sietve viszed a tengerig.
Rettegve nézed, hogy cseppről csepp,
fogy az élet, az érzés, az erő.
És a tenyeredben fuldokló szerelem,
vajon benne kitart-e, míg elengeded.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
