Meséli egy barátom (legyen mondjuk Dezső, hogy ne a levegőben lógjon szegény és még véletlenül se találgassa senki, hogy ki lehet ő), szóval Dezső mesél a múltkor (na ez azért nem úgy ment, hogy lecsüccsentünk és Dezsőből elkezdett ömleni a szó. Én beszéltem cirka másfél órát, többször megkérdezve, hogy mit gondol, ő többször válaszolt és végül megkérdeztem tőle, hogy én már jól vagyok, de hogy van ő. Na és akkor, kirepedt a zsák.)
Szarul, szarul, szarul van, mondta.
Elbaszta vagy nem baszta el, maga sem tudja csak azt, hogy ha eszébe jut akkor szarul van. Ha sikerül nem gondolni rá, akkor egész jó (itt hevesen bólogattam), de sajnos csak ritkán sikerül egyáltalán nem gondolni rá (itt megértően széttártam a kezem).
Elmesélte, hogy a barátnője megcsalta. és, hogy nem az bántja igazán, hogy a lány hűtlen volt, bár azt is rohadt nehéz feldolgozni, hanem amikor éjjel felriad és rátör az a kibírhatatlan érzés... a szégyenkezés, hogy nevetségessé vált. Hogy amikor a lány elment valahová akkor ő elhitte, hogy oda megy ahova mondja, és a másik szemében egy hülye balek volt. És a másik férfi szemében is egy balfasz, aki észre se veszi, hogy megcsalják mert olyan hülye, hogy vakon bízik. Mostanában esténként azon gyötrődik, hogy azok ketten miket beszélhettek róla, hogy biztosan röhögtek rajta és a lány elmondta annak a faszinak az összes kis szarságot. Mindent amivel rossz színben tűnik fel, a hibáit, az idióta szokásait és szinte hallja ahogy a férfi lenézően kiröhögi. Még tromfol is és a lány csillogó szemmel helyesel. "Igen, az is szokta és igen, tényleg olyan!" és röhögnek rajta. És ő mindezt hagyja, mert... mert... aztán nem akarta hagyni, hogy hülyének nézzék.
Le voltam döbbenve azon a heves indulaton ahogy Dezső ezt elém tálalta. Olvastam én korábban, talán Feldmártól, hogy a szégyen a legpusztítóbb érzés de ez valahogy megdöbbentett. Tétován próbáltam finomítani a dolgot.
-- Ha nagyon szerette azt a másik pasast, nem hiszem, hogy a te szapulásoddal volt elfoglalva. Meg, hát te ismered milyen a csaj, ha normálisnak tűnt mielőtt megcsalt, akkor miért gondolod, hogy ilyen hülyén viselkedne? Az se kevésbé fájdalmas gondolat, hogy szerelmesen enyeleg valaki mással de sokkal valószínűbb, mint amit te mondasz.
Dezső meg sem hallotta a szavaimat, csak mondta, mondta. Hogy milyen ostoba is volt, mert  voltak ugyan furcsa jelek de ő nem akart féltékenységi jeleneteket rendezni, mert az annyira gáz. Mindenképpen nevetséges. ha féltékenykedik akkor is meg ha nem akkor is. és ez őrjítő volt.
-- Te Dezső -- csaptam le rá, megszakítva a pörgést -- te tulajdonképpen azon kínlódsz, hogy valaki aki nem is ismer valamit gondol rólad és az nem szép. Meg valaki aki eljátszotta a bizalmadat az nevetséges színben tüntet fel? Hagyd a fenébe! Rengeteg ember van akit nem ismersz és kiröhög. Ez csak egy a többi közül.
-- Igazán az zavar -- bökte ki Dezső --, hogy elmondja neki azokat amiket akkor meséltem neki magamról amikor nagyon nagyon jóban voltunk. Nagyon szar érzés, hogy más is tud róluk.
-- Miért mesélné el? Kinek lehet érdekes, hogy kiskorodban fikát ettél? Amúgy mindenki eszik.
-- Most elvicceled de majd ha megéled azt az érzést, hogy már nincsenek biztonságban a titkaid. Akkor majd nem nevetsz. Tudod milyen ez? Fogalmad sincs mit tennél akkor.
-- De, tudom. Elkezdenék írni egy blogot.