Ha felemeled a köveket,
alattuk megtalálsz.
Szétfutok az életedben,
mint száz rusnya bogár,
féreg, gusztustalan, undok kis lény.
Mint pók a magas sarokban,
ászka a padlón, hátizsákban hagyott
szendvicsen a légy.
Ablak széléről pergő festéket kaparva,
a fájdalmas szisszenésben ott leszek.
Amikor az égre nézve nem tudod,
hogy mindjárt esni kezd
vagy elég ha sietsz, a talán én leszek.
A kiborult pohár ami éppen nem esik le,
a cipő ami tart még egy kicsit,
remélhetőleg péntekig
amikor újat vehetsz,
aztán még egy péntekig.
A szalvéta amibe az orrod fújod,
a zsebkendő amibe a szádat törlöd,
a visszajáró amit nehézkesen kaparsz ki
a fém tányérból a mögötted toporgók előtt.
Az elakadt cipzár ami miatt félrerakod a ruhát,
az öngyújtó alján a maradék, kiéghetetlen gáz,
a párnán a gomb, ami nyom éjszaka,
a billegő padlódeszka, újabb ránc az arcon,
a tárgyakat ölelő vastag por a polcon,
a beszakadt dugó a borosüvegben,
a doboznyitáskor szétfröccsenő tej,
Kenyéren a penész, vajban az avasság,
lejárt csekk és lemondott találkozó.
Hideg leves, apróbetűs rész,
kiégett villanykörte, vágy nélküli randi.
Mosdóban hajszál, lekésett vonat,
visszavágásra elszállt pillanat.
Mindet kiirtod, kidobod,
túllépsz és megoldod.