Amikor a gyerek ötévesen megkérdezi, hogy...

-- Minden meghal?
-- Minden, kicsim. Egyszer minden.
-- Te is?

És annyira szeretnéd azt mondani neki, hogy "nem, Édesem, én nem. Én mindig itt leszek neked. Én az vagyok aki annyira szeret, hogy soha nem hal meg. Nyugodj meg." de nem teheted. Nem mondhatod. Mert a hazugságért ami most megnyugtatja az lesz az ára, hogy amikor megérti (mert egyszer mindenki megérti), hogy te is meg fogsz halni és magára hagyod őt, akkor a lelke mélyén minden mondatban ott lesz a bizalmatlanság, hogy vajon csak megnyugtatni akarod vagy valóban igazat mondasz.
El lehet dönteni, hogy mit válaszolsz. Nincs jó válasz csak ilyen meg olyan, ilyen meg olyan folytatással és bizonytalan kimenetellel.
És tulajdonképpen megpróbálhatsz örökké élni.

Tegnap Lancet megkérdezte, hogy valójában mit is akarok tőle.
Én pedig nem tudok válaszolni.
Nem azért mert nem tudom mit akarok, hanem mert azt amit érzek még tőle is féltem.
Hogy ízzé porrá töri és nem marad semmim. Még úgy is féltem, hogy pontosan tudom, ez lenne a szabadságom ára. Az, hogy kiirtja belőlem a maradékát is annak amit iránta érzek. Nem tudom miért nem akarok szabad lenni.
Vagy TŐLE szabad.

Amúgy van persze egy rakás mindenféle magyarázatom de neki nem szívesen mondanám el. Ki tudja mit művelne vele.
Az elmúlt hónapokban vagy négy társkereső oldalra voltam beregisztrálva (igen, voltam. beleuntam). Elolvastam szerintem legalább százötven levelet. Írtam is majdnem ennyi elutasítót. Találkoztam is egy fazonnal (nagyon normális volt, őt csak a találkozás után utasítottam el. Azt is nagyon normálisan reagálta le.)  Egy rakás szánalmasnak tűnő felismerést sikerült kicsillogtatnom magamból.
Szeretem, hogy Lancet olyan magas és olyan nagydarab. (bár a pocakot nem szeretem)
Nem jobbak nála a többiek. Lehet, hogy van a világban olyan aki mindenben jobb, mint Lancet, ahogy biztosan van számtalan olyan aki jobb nálam mindenben. De így a hétköznapokban, nem jobbak. Másak. Másban hülyék és még morzsájában sem éreztem meg, hogy jobbak. Vagyis szembe kellett néznem azzal, hogy ha szabadon nézelődhetek a húspiacon, akkor sem találok több tucat pasast akinek szívesen a karjába, ágyába, agyába omlanék. Darab, darab. Teljesen normális fazonok amúgy (meg persze rengeteg elképesztően hülye faszi) de nem érintett meg egyik se. Néha picit elgondolkodtam, hogy talán majd pár levél után. Talán majd ha találkozunk megérzem azt a valamit. Hogy hajlandó vagyok érzelmi energiát fektetni a dologba. Hogy valódi érdeklődést érzek. Vagy legalább szexuális vágyat. De nem történt ilyen. Mondják a barátaim, hogy kitartóan kell keresni és majd egyszer...
Nincs kedvem keresni. Értelmetlenség. Mert Lancetet kerestem mindegyikben. Olyat, mint ő csak aki jobban csinálja azt amit ő nem csinál annyira jól. De rá kellett, hogy jöjjek, hogy a hörcsög is megdöglik. Nincs mese.