"Én írok, te idekattintasz és valamit gondolsz, érzel. Az a te részed."

Én írok, mindent megteszek, hogy idekattints, hogy valamit gondolj és érezz. Akarom, hogy felkavarodj és dühös légy, akarom, hogy szégyenkezz, akarom, hogy lásd olyannak a világot, mint én, akarom, hogy akkor nevess amikor én nevettetek, hogy sírj amikor nekem fáj, akarom, hogy lássák, hogy vagyok. Írva üvöltöm, hogy létezem. Azért írok, mert kicsorog, mert valamit akar velem az írás, mert valamit akarok vele. Akarom a látogatókat, a reakciókat, a beszélgetést. Írok, mert tudom hogyan kell, merek beszélni arról amiről mások nem mernek, és megkérdezni magamon keresztül tőled dolgokat. Mindent megteszek, hogy hassak rád, hogy manipuláljalak, hogy része legyél annak amiben vagyok.
Miféle hazugság azt mondani, hogy semmi közöm ahhoz ami benned történik akkor, amikor olvasod?
És miféle dolog másokból csupán azt a rész befogadni ami nekem tetszik, ami rám nem hat úgy ahogy én akarok hatni másokra?
Nem muszáj felelősséget vállalni a cselekedeteinkért meg a vágyainkért. De meg lehet próbálni.