– Már megint te?
Az öreg mágus lemondóan legyintett és két patkányszemet pottyantott az üstbe. Véletlenül. A patkányszem a szemetesbe volt szánva, az üstben a vacsora rotyogott.
Lancet – Ez olyan felvett lovagnév, senki sem gondolhatja komolyan, hogy valakit így neveznek el – benyomakodott az alacsony ajtón és csörömpölve ledobta magát egy székre.
Jogos a kérdés, hogy a lovag hogyan áll most szívügyileg, mert ugye emlékszünk, hogy néhány hónapja volt egy húzós üzlete az öreg varázslóval. Pontosabban tépős üzlet. Ez viszont egy olyan világ ahol simán lehet szív nélkül élni. Az nem jelent semmi különöset, legfeljebb annyit, hogy karácsonykor könnyek nélkül nézheti, ahogy a gyerekei előszedik az aranypapíros csomagjukból az ajándék zoknit. De Lancetnek egyelőre nincsenek gyerekei.
– Figyelj öreg! Az van, hogy van egy barátom, akinek van egy kis gondja…
– Nocsak, vannak barátaid? Ez új. –- morogta a varázsló rosszmájúan. A mája amúgy a nagy mennyiségben elfogyasztott házi pálinkától sem volt valami jó, viszont a varázslónak a pálinka nagyban segített, hogy elfogadja a tényeket. Például, hogy a Föld lapos. Mert ha mondják is, hogy gömbölyű, az ember akkor is csak laposnak látja. Tehát lapos. Sőt, ha elmegy az űrbe, ahonnan gömbölyű, és visszajön, akkor megint lapos lesz. Ha ledoktorál földgömbölyítésből, akkor is.
A lovag nem hagyta magát zavarba hozni. Látszott, hogy alaposan kiagyalta a mondanivalóját.
– Ennek a barátomnak van egy szerelme.
– Akit nem Kunigundának hívnak. – bólintott a mágus és beleszürcsölt a levesbe.
– Neeeem. A neve… K… vagyis L… izé… M… Maya! Igen, a barátom szerelmét Mayának hívják!
– Szóval van valami nő, akit meg akar dugni. Mi a probléma? Nem áll fel?
– Nem akarja megdugni! – háborodott fel a lovag.
– Beteg?
– Nem érted te faháncszabáló ostoba méregkeverő, hogy SZERETI?
– Azért nem akarja megdugni mert szereti? Beteg?
– Mert a nő nem szereti őt! – szakadt ki a lovagból.
A varázslót azonban egyensúlyban tartotta a pálinka és nem hatotta meg a lovagi dráma.
– Mondta?
– Nem mondta de barátom szerint Ku… Maya csak azért szereti őt, mert ő szereti.
– Ti gyakran töltitek az időtöket agyalással a helyett, hogy dugnátok? Csak kérdezem, mert én speciel ha kefélhetnék, nem verném ki naponta háromszor.
– Háromszor? – A lovag láthatóan meglepődött.
– Hétvégén hatszor, de olyankor ráérek, csak bámulom a tüzet és semmi dolgom.
– Miért nem fizetsz valami nőt? Vagy elkábíthatnál valakit. Van egy vak nagyanyó szomszédom, ha akarod, szólok neki.
– Valójában a napokban volt itt egy fekete démon. Dohányt vettem tőle és láthatóan be volt gerjedve, de elzavartam. Nem szeretem ha összezavarják az imidzsemet. Én vagyok A Mágus Aki Magányos. Ha megtudják a bizottságban, hogy alkalmilag összejöttem azzal a rüfkével, visszaveszik a címet.
Lancet értetlenül meredt a varázslóra, aki viszont nem zavartatta magát, leszedett a polcról két fa csanakot, a palástja világos foltos aljával kicsit kitörülte őket, aztán érdeklődve fordult a lovaghoz.
– Kérsz levest?
– Mi van?
– A meleg leves javítja a folyadékháztartást, könnyen emészthető táplálék és a kanalazás periodmotorikus mozgása nyugtatja a pszichét.
– Nem értem mit beszélsz.
– Kábé azt, hogy én eszem, te meg közben mondhatod, ha kedved van.
A mágus teleloccsantotta a két ibriket a gyanús küllemű léből és az egyiket odacsapta Lancet elé a korhadt tetejű asztalra. A lovagnak úgy tűnt, mintha egy patkányfarok lógott volna ki a tányérból, úgyhogy inkább félretolta. A varázsló szürcsögő falatozásba kezdett.
– Bondhadod – nézett tele szájjal Lancetre a mágus, miközben arrébb kotorta a levesbe lógó szürkés hajszálait.
A lovag sóhajtott, éreztetve a varázslóval, hogy semmi de semmi értelmét nem látja a mesélésnek, de feltehetőleg túl sokat tépelődött az utóbbi időben és remélte, hogy a beszéd majd könnyít a lelkén.
– A barátom szereti azt a nőt. A nő pedig… szóval a barátom úgy gondolja, hogy a nő nem őt szereti, hanem csak azt, hogy szeretve van, mert ez egy olyan nő.
A mágus kezében egy alig érzékelhető pillanatig megállt a kanál aztán folytatta az evést. A sorstragédiák nem futnak el, a leves viszont kihűl.
– A barátom azt szeretné, ha a nő valóban őt szeretné. De Ku…Maya csak nem tud meglenni egyedül, és mint a napraforgó, arra tekeredik amerről a fény jön.
A varázsló eltolta maga elől a tányért és elégedetten böffentett. Palástja szélével megtörölte a száját aztán ujjatlan kezével intett Lancetnek, hogy hajoljon közelebb. A lovag igyekezett, de az elhagyhatatlan páncél erősen akadályozta a mozgásban. Végül megelégedett egy érdeklődő tekintettel. A varázsló jelentőségteljesen suttogott. Többnyire ezt csinálta, amikor semmi értelmes nem jut az eszébe, de azt  megpróbálja látványosan eladni.
– Tegyük fel, hogy száz nap van az égen. A te napraforgód melyik felé fordulna?
– Amelyik a legerősebben süt?
A varázsló felhúzta a vállát.
– Honnan tudhatnám én, hogy mi van egy napraforgó fejében?
– De én megkérdeztem.
– Mégis, mit vártál tőle? Szerelmi vallomást?
– Hát… igen!
– Az a fekete démon, aki felajánlkozott nekem, az lehet, hogy már évek óta szerelmes belém. Nem valószínű, de nem tudhatom. Vajon a vágya miért nem talált utat a szívemhez? Ha láttad volna a buja tekintetét, a ruhájából kibuggyanó idomait… eh… egy hülye vagyok! De nem ez a lényeg. Miért nem talált utat a szívemhez a vágya?
– Fogalmam sincs.
– Pedig ezek a nagy kérdések. Nem az, hogy ha senkinek nem kell a te Ku…mayád, akkor téged választ-e, hanem az, hogy ha van választási lehetősége, akkor miért választ téged? Miért hallgatná a csörömpölésedet, ami egyébként rohadtul idegesítő, miért várná meg, amíg kihámozod magad a páncélodból, és miért ad neked újabb esélyt a múltkori történet után is.
– Miről akarsz meggyőzni öreg?
A varázsló mélyen belenézett a lovag szemébe. Addig nézte, míg meglátta a sértettséget, a keserűséget, a félelmet, a dühöt, az önzést, a kegyetlenséget, a számítás, az önámítást és mindezek alatt, mélyen megérintette a lovag titkos vágya. Hogy mindennél jobban szeressék. A mágus szomorúan elmosolyodott.
– Menj haza lovag. Nem tudok a barátodon segíteni. Csak a kisdedeket szeretik úgy, mint amire ő vágyik. Annak a gyermeknek még fel kell nőnie, hogy elviselje a szerelem terhét.
– Azt merészeled mondani, hogy gyerek vagyok?
– Sosem mondanék ilyet a szemedbe – rázta a fejét a mágus. – Csak azt tudom mondani, hogy lesz olyan asszony, aki elhiteti veled azt, amire vágysz. Kunigunda a küzdést ajánlotta fel neked. Te pedig a küzdelem nélküli ajándékot szeretnéd. A lelked mélyén arra vágysz. Azért hiszed, hogy nem szeret. Kérsz egy kis házi pálinkát?