Kezdjük ott, hogy a családom nem támogatná, ha tudná. Meg ha lenne családom aki foglalkozik ezzel.

Anyám szerint (aki amúgy nem sokra tartja a férfiakat) Lancetnek kéne harcolnia értem. És nem nekem ajánlatot tenni. Ha valóban szeretne akkor nem adta volna fel. Akkor most, amikor áthidaltam a köztünk levő távolságot, most ezerrel kéne nyomulnia. Ha szeretne.

A lányom szerint hagyjuk már békén egymást. Ő kamasz, neki a világ fekete vagy fehér. Kamaszkorban máshogy nehéz lenne elboldogulni. Lancet egyébként a nevelőapja, és híresen jó kapcsolat volt köztük. Hogy valóban az volt vagy a lányom elfogadta, hogy szelíd erőszakkal belekényszerítettem egy helyzetbe... ezt nem tudom. Azt nem szeretné ha Lancet visszaköltözne hozzánk. A megrázkódtatás és a félelem az újabb elhagyástól, ez elég kemény neki. És nem lehetetlen, hogy kamaszként még egy felnőtt figyelő szemére sem vágyik. Lancet amúgy is szemlélő, megfigyelő típus, akinél meglepődsz, hogy mennyi mindent tud rólad. Néha ijesztő. :)

A fiam, na, ő az egyetlen aki örülne. Imádja Lancetet. Az egyetlen és legjobb barátja.

A volt férjem... szerintem leszarja. A barátnője viszont feltehetőleg örülne.

Őőőő... a pszichológusom...
na, ő kész van a dolgon teljesen. Egyszerűen nem érti és azt gondolja, hogy én sem értem magam. Pedig én értem. Nem az vagyok, aki voltam egy éve. Nem az vagyok aki voltam öt hónapja vagy akár kettő. De van valami ami nem múlt el akármi kavargott körülöttem. Az amit akkor érzek amikor Lancet elképesztően kedvesen beszél velem vagy amikor a keze a combomon siklik meg amikor rám mosolyog a kicsit szégyenlős mosolyával. Amikor a szemén keresztül belelátni. És van sok szar, ami szar. Amit nem szeretnék. Sem tőle sem magamtól. Ez tény. De lehet, hogy lehet építeni valami mást. Szóval van valami vele kapcsolatban ami annyira hétköznapivá vált, hogy már észre sem vettem. Aztán egy telefonbeszélgetésnél megéreztem megint. Hogy amikor beszélgetünk akkor az olyan érzés, mintha egy gyönyörű tengeröbölben lennél, ahol csak lebegsz a vízen és kurvára béke van. Ha izgalomra vágysz vagy csak esik az eső és utálod a világot, vagy fáj a hasad a vacsorától, akkor egyszerűen nem tudod felidézni ezt a lebegve ringatózó érzést.

A barátaim...Legjobb barátnőm arról győzköd, hogy ő azt fogja támogatni amit én döntök. Egy anya veszett el benne. :)
A többiek meg... szeretem őket de ugye senki nem gondolja, hogy tényleg érdekli őket, hogy kivel élek vagy kit szeretek? A más magánélete csak egy sztori ami ha nincs hatással a sajátunkra akkor nézzük egy ideig, mint amikor véletlen egy brazil sorozatra kapcsolunk, aztán felocsúdva gyorsan továbbléptetjük a csatornát.

Lehetne, hogy ebben a blogban ne megmondóember legyek, hanem lehessenek kétségeim, de ettől még ne legyek se megbízhatatlan, se következetlen, se bolond csak az ami vagyok... valaki aki nem tudja mi lesz három hónap múlva?

A FORGATÓKÖNYVEK

Nincs olyan sok variáció, ha az apróságokat nem veszem figyelembe.

1. Vasárnap nemet mond, mert nem akar velem közös jövőt.
Ez esetben élem amit lehet. Most azt gondolom, hogy nagyon nehezen.

2. Vasárnap nemet mond, mert nem akar három hónapot várni.
Ez mind közül a legnagyobb szívás, mert nem akarom otthagyni a pszichológusomat.

3. Vasárnap igent mond és vállalja a három hónapot.
a/ három hónap múlva nem jön el. Ez esetben élem amit lehet...
b/ három hónap múlva nem megyek el.
c/ három hónap múlva egyikőnk sem megy el.
d/ Mindketten ott leszünk. Én ebben bízom.