Ha fontos vagy nekem, ha félek, hogy elveszítelek, akkor kiszolgáltatottnak érzem magam érzelmileg. Fájdalmat tudsz nekem okozni. A fájdalomtól pedig félek. Vagyis mindaddig félni fogok tőled, amíg elég távol nem vagyok, hogy már csak annyira érj el, hogy alig érezzem. Vagy ha már valamennyi fájdalmat okoztál, akkor tudjam, hogy túléltem. Akkor annyit elviselek, vagyis nem kell elmenekülnöm. Talán picit közelebb is mehetek. De ha megint fáj, akkor távolabb.
Miért maradok mégis? Mert a fájdalom jelzi, hogy fontos vagy nekem. Visszaigazolja a saját érzéseimet. Vagy fontos vagy, vagy közel vagyok. Valamelyik. És mert tudom, hogy mindez kizárólag a fejemben létezik. Ez nem a valóság, csak egy mechanizmus amiből nem tudok kiszakadni.
Nem gondolom, hogy ez egy érett, felnőtt gondolkodás az érzelmekről.
Mentség-e rá, hogy ha az ember érzelmi bizonytalanságban, kiszolgáltatottságban nő fel, akkor ilyenné válik?
Ha kifejezetten tanítják neki, hogy nem szabad szeretni, mert akkor vesztes lesz, egy csődtömeg, és ezért csak titokban mer szeretni.
És mivel a távol-közel-távol táncikálás használható és működő stratégiává válik, az ember észre sem veszi, hogy ami mozgatja az csupán a félelem. Hogy annyira fog fájni, de annyira (most aztán igazán), hogy nem éli túl. Hogy összeomlik. Az összeomlás pedig a legszörnyűbb ami történhet, hiszen azt tanulta, hogy a tartásnál nincs fontosabb.
Az ilyen ember kapcsolatai akkor is felszínesnek tűnnek, ha valójában nagyon mélyen horgonyzanak benne. Mert könnyed mosollyal fog szabadon engedni akár barát vagy, akár szerető.
Mosolyogj és hordozd el a fájdalmat, a titkokat, a küszködéseket. Ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor légy szép, vidám és mindig előzd meg gondolatilag a másikat. Ez fontos! Hitesd el magaddal, hogy lépéselőnyben vagy.
Ja, hogy ez azt jelenti, hogy prekoncepciókban telik az életed. Hát kérem... anyáink még nem ismerték ezt a kifejezést csak óvtak attól amitől féltek.
Nekünk csak annyival jobb, hogy tudhatjuk: mindez csak a fejünkben létezik.
Persze, ebbe is bele lehet őrülni, nem csak a mosolygásba!
