Azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha szexuálpszichológussá képezném magam? Ez a gondolat nem most először jutott eszembe de most ismét felbukkant.
A pszichológiával az a bajom, hogy a legtöbb probléma olyan egyszerű és olyan hamar unalmassá válik a dolog.
Azt mondod valakinek, hogy "ha ez meg ezt csinálod, akkor jobb lesz neked!" vagy azt, hogy "ha ezt meg ezt NEM csinálod, akkor jobb lesz neked!". És nem hajlandó csinálni se meg nem csinálni se.
A legtöbb ember (engem is beleértve) úgy szeretne kefélni, hogy közben szűz maradjon. Nem megy.
Persze a pszichológus (a jó pszichológus) ezt is tudja kezelni. Kivárja a míg a páciensben megérlelődik a valós igény a változásra. Jó sok idő alatt, jó sok pénzért. Aki tényleg akar változtatni, annak összességében kevesebbe kerül a terápia.
A szexuálpszichológia sem lehet sokkal másabb de ott még talán lehet némileg érdekes, hogy miért nem csinálják az emberek azt ami jó nekik. Vagy miért nem jó nekik az ami a többségnek jó? Vagy egyáltalán, mi jó a többségnek?
Vigyorgok magamon, mert régebben azt tanultam, hogy mindenki a saját hiányainak irányába fejlődik. Ezt kb úgy kell elképzelni, hogy ha beakad egy "probléma" akkor az ember rengeteg időt és energiát fordít a megoldására. A befektetett energiák miatt elkezd benne jobb lenni de legalább is érdeklődőbb, szélesebb ismeretanyaggal rendelkező. Aztán szakértő. És csak ritkán nyomon követhető, hogy valójában egy hiány indította el a dolgot.
Világ életemben úgy gondoltam, hogy a szex őrülten fontos. Nem pusztán a kielégülés, mert ha az lenne az egyedüli cél, akkor sűrűn maszturbáló magányos emberekből állna a világ és mára már a gyerekek is inszeminációval fogannának. Az orgazmus csak a test feszültségét vezeti le de a lélek vágyait nem feltétlenül. Ez a vágy az ami annyiféle és ami olyan érdekes. És persze az is, hogy vajon miért gátolják magukat az emberek még abban is, hogy fizikailag kielégüljenek? Ráadásul, hogy mikkel etetik magukat már kamaszkoruktól kedve, na attól kamasz koromtól kezdve felállt a hajam. Amúgy ez egy percig sem jelenti azt, hogy az én szexuális életem göröngyök, sőt szakadékoktól mentes, félelem nélkül, fáklyás menet lett volna vagy lenne. Talán csak picit bátrabban merek beszélni róla, mint mások, azzal együtt, hogy sem perverz sem élvhajhász nem vagyok. Van a szexről társalgásnak egy "rálátós" formája amitől nem lesz nedves az ember bugyija, csupán információt cserél. Akkor sem zaklat fel mások szexuális élménye vagy véleménye ha nekem éppen nincs párkapcsolatom. Lehet, hogy az egész pont abból adódik, hogy bár korán kialakult az igényem a szexre, de nagyon erős volt a szülői kontroll. Lehet, hogy ennek köszönhetem, hogy eldönthetem, hogy érzelemmentesen beszélek róla vagy csinálom. Bőven van hova fejlődnöm mert csinálás közben meg nem tudok beszélni róla. :D
Viszont, tapasztalataim szerint elfogadó vagyok mások problémáival, igényeivel, nézeteivel, másságával. Az is igaz, hogy extrém dolgokkal még nem kellett szembenéznem. Na ezért is lenne érdemes tanulni ezt a dolgot.
Van egy ismerősöm aki miután szakította vele a pasija, összeomlott, kimászott és a tapasztalataira építve párkapcsolati tanácsadóvá képezte magát. Van több ismerősöm akik életük problémáját keresve ilyen-olyan tanácsadóvá képezték magukat. Lehet, hogy ez az idő, amikor nincs senkim, pont megfelel, hogy ebben az irányban képezzem magam és tanácsadóvá váljak. Még ugyan nem hallottam senkiről aki felkeresett volna szexuálpszichológust, mert talán ezen a ponton a legzárkózottabbak az emberek, de mi van ha mégis működne?
