Sejtettem én, hogy valami nem teljesen igaz de alapból nem szoktam kétségbe vonni mások állításait. Csak furcsa volt, hogy egy "szakember" elengedte Lancetet a nélkül, hogy valódi segítséget nyújtott volna egy krízishelyzetben. Mert azt mondani egy gyötrődő, kibillent embernek, hogy "írja le ami bántja, az majd segít", ez inkább ezós megoldásnak tűnik. Olyan... "rákja van de vegyen be egy algopyrint, az majd enyhíti a fájdalmait".
persze, hogy az írás segít. Minden csatorna segít hogy a szar ne maradjon bent.
Nem mondott igazat. Vagy minek mondják amikor részek elhallgatásával vagy kétértelműségével operál?
Ha akkor hazugság amikor én teszem ezt, akkor ez akkor is hazugság amikor Lancet teszi.
Meg ugye arról ne is beszéljünk amiről valamiért sosem beszélünk.
Hogy úgy érezte meg van csalva, hogy mást szeretek, elhanyagolom, hogy esetleg elhagyom, ezért teljesen jogos és normális, hiszen számára csak a mérleg másik serpenyője, hogy hazudik és elhallgat valamit. Mondjuk egy lakásvásárlást. ja... bocs... az persze nem úgy volt. csak én hazudtam, Közel egy évig. Mint a vízfolyás.
Máskülönben, mindannyian tudjuk, hogy az idő megoldja. Vagy elmúlik vagy megrohad de nincs az a fájdalom vagy veszteség amit ne oldana meg. Erre nyugodtan rábízhatja magát az ember.
Provokálni a másikat és azt mondani, hogy az ő baja, az ő dolga, hogy provokálódott... az mire hasonlít? Nem felismerni azt, hogy egy kiszolgáltatott gyereket használok az emberi kapcsolataim pótlására... az micsoda?
Önismeret... így működöm jól, így működöm rosszul. Ez vagyok én a világban. Ezzé akarok válni. Ezt teszem érte.
Az ilyen vagy, olyan vagy, anyádra hasonlítasz, hazudtál, mint a vízfolyás és hasonlók... nemcsak nem szeretet de nettó harag és vádaskodás. Még akkor is ha a tényszerűség köntösébe van öltöztetve. És közben természetesen mindenkinek joga van a saját érzéseihez és gondolataihoz.

A konstruktív, gyógyító kommunikáció nem a másik legyőzése, még csak nem is az érzések legyőzése hanem a dolgok szétválasztása...
amikor te ezt tetted... akkor én így éreztem magam. Nem elég, hogy rosszul. Persze, hogy rosszul, különben említésre méltó se lenne. Amikor te ezt tetted... akkor bennem az az érzés volt...(és itt megkeresed az érzést, hogy milyen volt és mennyire volt erős az egész életedben megélt hasonló érzésekhez képest. Pl magány, fájdalom, szégyen) ... és megkeresed az érzésre rakódott automatizmust.... (nem vagyok szerethető, mindig elhagynak, legszívesebben agyonütném)... szépen külön rakod őket.
Amit teszek az kivált valamit, beindít egy automatizmust.
Ha ezt tudom és használom, akkor... akkor mit csinálok éppen?
Játszmában vagyok?
Lancetnek magát kell látnia nem engem. A saját érzéseit, a saját automatizmusait.
Engem nekem kell látnom.

Én elindultam ezen a pokoljáráson.
Láttam magam gúzsba kötve. Az voltam és mégse én voltam.
Láttam magam sírva kuporogni a WC padlóján,
hogy ne zavarjon téged a klaviatúra kopogása.
Szánalmasnak láttam magam.
Láttam magam ahogy elhanyagoltam a gyerekeimet, annyira nem tudtam ki vagyok.
Csak túl akartam élni a napokat bízva benne, hogy lesz jobb.
Láttam magam ahogy odafordultam ahol figyelmet kaptam.
Láttalak ahogy megpróbáltál visszahódítani de a hangodat nem hallottam
Nem akartam hallani ahogy mások figyelmeztetnek.
Nem akartam hallani amit mások elvárnak.
Láttam, hogy amibe beleszerettem magam, az sikeres.
Igen, láttam, hogy sok mindent tanultam anyámtól.
Láttam azt is, hogy te nem tudod, mit hoztál otthonról.
Látom, hogy most még mozgat a bizonyítási vágy.
Te nem olyan vagy, te ismered magad.
Látom, hogy ezt gondolod.
Én mindezek vagyok.
Én vagyok a kavics ami szépen csillog a víz alatt.
Felveszed és magaddal viszed. Megszárad.
Már nem csillog, de mégsem tudod eldobni még sokáig.
Végül valahol elveszíted.
A tudás a kavicsról meg a vízről akkor is megmarad.


És minden ilyen poszt végén ott van a kérdés, hogy akkor miért?
Miért gondoltam úgy, hogy újrakezdhetnénk? Hogy van még dolgunk együtt csak kurvasok melót kéne beletenni.
Mert látom őt. Látom mindezek alatt. És amit látok az szeretetet ébreszt bennem.
És erre az érzésre lehet építkezni. Lehetne.
Hát ezért. :)