Egy barátnőm mesélte 9.
2015. október 09. írta: Lullabie May

Egy barátnőm mesélte 9.

Béla nem az a kimondott George Clooney. Alacsony, pocakos, őszes haja szánalmas enerváltsággal lóg a fejéről és igyekszik zsíros fürtökbe összetapadni. Rövidlátó is szegénykém és hiába a világ legédesebb Bélája, nem ő képviseli a fiatalos ötvenes férfiakat a Mr. Universe Senior versenyen.
Ül velem szemben, és olvadozó gyönyörűséggel kortyolja a habos lattét; ha már egyszer lemondott a rebarbarás pitéről, kiélvezi ami van.
-- Arra jöttem rá -- kezd bele végre abba amiről igazán beszélni akart --, hogy kell írnom egy listát.
-- De engem ugye kihúzol róla, medve? -- idétlenkedek, mert mindig zavarba jövök a meghatottságtól, amikor valaki a bizalmába fogad.
Béla kedvesen felnevet. Jó tudni, hogy szeret engem, a szerencsétlen vicceim ellenére is.
-- Írok egy listát arról, hogy mit fogok megtenni a következő kapcsolatomban azért, hogy ne basszam el legközelebb is -- folytatja lelkesen.
Kb a köldökömig meghatódtam ettől a hülyeségtől. (Lejjebb már csak azért nem mert Béla tényleg nem vonzó férfi a számomra.) Tudni kell azt, hogy Béla egy ritka szar kapcsolatból került lapátra. Egy olyan nő mellől akiről senki sem tudta, hogy zsigeri nárcisztikus, amíg egyszer el nem gondolkodtam azon, hogy Béla barátnője mennyire hasonlít anyámra, aki nárcisztikus-hiszteroid bár erről csak én tudok, mert helyette én járok terápiára.
Ez a gondolat beférkőzött a tudatomba és kicsit sokat agyaltam Béla barátnőjén.
Mit gondolunk egy nárcisztikusról?
Hogy hangos -- mint pl én. Van drámai érzéke -- akárcsak nekem. Mindig igaza kell legyen -- öh..? Mindent jobban tud mindenki másnál -- de hát ha tényleg? Agresszív -- basszameg! Van magáról egy magasztos és idealizált képe -- szuperhősköpeny a szekrényben. Érzéketlen és nincs benne valódi empátia -- bármilyen ismert szerep megfelel. Végtelenül önző -- nekem én vagyok a legfontosabb, ez csak természetes. Valójában nem tud szeretni -- mert szorong és önértékelési zavarai vannak. Csak olyanokkal tart kapcsolatot akik nem kritizálják -- hát... ha te sosem kapsz kritikát, jobb ha elgondolkodsz...én szoktam.
Szóval akár rólam is mondhatnák, hogy nárcisztikus vagyok. De nem. Csupán hiszteroid túlélési stratégiám van. Ami persze nem mentesít a hülyeségeim felelőssége alól. De ne rólam beszéljünk! Béla barátnőjénél tartottunk...
Na, az a csaj semmiben sem hasonlított az elmondottakhoz. Csendes volt, eléggé visszahúzódó. Olyan benyomást keltett, mint aki stabil és megbízható. Ha szóltál hozzá, kedves volt és legtöbbször kiderült, hogy esze is van. Kicsit divatjamúltan öltözködött és kizárólag fantasyt olvasott de többnyire naprakész volt az internetes hírekből. Amikor megismertem még otthon lakott a szüleinél, bár már elmúlt 28 éves. Olyan lánynak tűnt, akivel Béla megfogta az Isten lábát, akivel révbe ér, családot alapít és a csaj boldogan elbabázik otthon és várja haza Bélát. A boldog Bélát.
Úgy szokott lenni, hogy ha valamelyik barátom kapcsolatot kezd, akkor egy ideig lazul a kapcsolat. Éjjel nappal együtt vannak, nem fér bele senki más. És nincs is rá szükség. Később úgy is beszélünk újra, amikor túl vannak a dürrögésen. Így nem ismertem minden részletet és csak lassan körvonalazódott a balsejtelem.
Jaszóval a Béla nője.
Az első fura dolog ott volt, amikor albérletet kerestek. Béla hónapokig járta az albérleteket. A csaj nem tudott vele menni, mert dolgozott. Bél is, csak Bélának fontos volt a közös élet. Amikor mesélt róla, hogy milyeneket látott, a csaj csak hallgatott nagyokat. Béla végre megtalálta azt az albérletet, amelyik szerinte tökéletes volt és az összes létező kritériumnak megfelelt. A nő közölte, hogy nem jó, mert neki túl messze van a melóhelyétől. Béla erre kicsit berágott de mivel szerette a csajt, keresett egy másik, nem annyira tökéletes albérletet, közelebb a csaj munkahelyéhez. Be is költöztek. Onnantól kezdve a csaj folyton arra panaszkodott, hogy mennyire utál a koszos büdös városban lakni. Bélának a kertvárosból több, mint egy óra lett volna az út a munkahelyéig. A kocsit a lány használta. Az övé volt, ő kapta a szüleitől. És nem, nem ajánlotta fel, hogy fuvarozgatja Bélát, ha esetleg kijjebb költöznének a madárcsicserbe. Béla nem költözött, a csaj meg folyton leszólta a lakást, ami adott helyzetben az egyetlen megfizethető megoldás volt a számukra. Minden lehető helyen elmondta, hogy milyen szar helyen laknak. Így tudtuk meg mi is. Béla szarul érezte magát, a csaj meg csak őszinte volt. Ezért ugye nem kárhoztatunk senkit. Csak néztünk ki hülyén a fejünkből. Mert nem értettük.

Béla nagyon várta, hogy a lányban majd felbukkannak az anyai ösztönök és elkezd arról beszélni, hogy hogyan is lesz majd amikor nekik közös gyerekeik lesznek. Hogyan nevelné, mit engednek majd, hova viszik, mi az az életből amit lehetőleg mielőbb meg kell tapasztalni a kicsinek, hogy boldog felnőtt lehessen. Béla hiába várt így aztán a tettek mezejére lépett. Minden erejével megpróbálta teherbe ejteni a csajt, hogy majd a terhesség kihozza belőle ezt a vonalat. De hiába. A lány terhes sem lett és fikarcnyit sem törődött a jövőbeli porontyokkal. Annál többet a saját fizikai jóllétével. Ő nem alszik jól, ő nem eszik jól, ő nem kakil jól -- én csak kapkodtam a fejemet. A beszélgetések úgy néztek ki, hogy Béla nője magáról beszélt, meg Béla is a nőről beszélt. Béláról meg nem beszélt senki. Ha mégis megkérdezték, hogy van, Béla csupa derűvel bizonygatta, hogy mennyire jól. Aztán ment és saját gyerek helyett babázgatott a nőjével aki elvárta, hogy Béla kitalálja minden gondolatát. Ja, mert feedback az nem volt. Béla sose tudta, hogy hányadán áll a lánnyal.

Aszongya a szakirodalom, hogy a narcisztikus személynek egy addiktív, behódoló, az én határait nem ismerő partnerre van szüksége. És azt, hogy a narcisztikus soha nem tudja, hogy ő az. A narcisztikus vagy nem megy terápiára vagy csak olyan szakemberhez fordul aki biztosan igazolja őt. Ha nem kapja ezt meg, akkor nem megy többet. Ha megkapja, akkor azért nem megy többet. Narcisztikusnak lenni nem más, mint egy énközpontú választ adni a gyerekkori kielégítetlen igényekre. Ami persze felnőttként kielégítetlen marad, akármennyi figyelmet gyűjt be az illető. És az ember is benne ragad az ödipális időben.

A lány elvolt a saját hiedelemvilágában, és a valóság egyre jobban beszűkítette az életterét, ezzel együtt Béláét aki a beszűkülést az édeskettesnek hitte, hiszen a lány ezt bizonygatta neki. Béla élete a nője körül forgott. Mire van ideje, mihez van kedve, milyen szokásai vannak, hova lehet vele elmenni, hol érzi jól magát. Béla nőjének úgy tűnt semmi se jó, semmihez sincs kedve, semmire sincs ideje és semmiért sem lelkesedik. De Béla próbálkozott. Mint a madármama a kukacot, hordta a csaj elé az ötleteket, terveket, elképzeléseket. Hátha valamelyik felkelti az érdeklődését.

Egyszer, nagyon barátságosan, megkérdeztem Bélától, hogy mit szeret legjobban a barátnőjében. Béla nagyokat pislogott, az arca csupa ragyogás lett és kibökte:
-- Azt hiszem, senki nem tud úgy szeretni, ahogy ő.
A torkomon akadt az ásványvíz. Kicsit fuldokoltam de az alatt legalább tudtam gondolkodni. Próbáltam felidézni azokat a sztorikat amikor Béla nője úgy szerette Bélát, ahogy soha senki. Amire irigykedni lehet, amitől elpárásodik az ember lelke. De sajnos még azt sem láttam rajta soha, hogy büszke lenne rá, hogy  világ legkedvesebb Béláját tudj a magáénak.
Amúgy, Béla nője erre azt mondaná, hogy "bah, hát Béla se tett érte olyanokat!" Hiszen az ő mércéjével valóban nem. Béla nem tudott a szerető jó apukája lenni, aki feltétel nélkül imádja az ő kis királynőjét.
Feltehetőleg van Béla nőjének egy ici-pici mérlege és mielőtt tenne bármit is, megnézi, hogy ő kapott-e annyit amennyit neki kellene beletenni a dologba. Ha nem, akkor sajna, az egyensúly érdekében, ő bizony nem tesz, mert neki mindig nyerésben kell lennie.

Béla nője lassan elmaradt tőlünk. Távolról ugyanis könnyebb fenntartani egy idealizált látszatot. Így aztán csak Béla sztorijait hallgattuk, hogy a nője így, a nője úgy. A vak is látta csak a süket Béla nem, hogy valami bazi gáz van a csajjal. Meg persze Bélával is.

Na és akkor Bélát kirúgta a nője.
Volt ennek kis előjátéka, mert Béla elkezdett berzenkedni. Talán túl sokat rágtuk a fülét meg hályogtalanítottuk a szemét vagy túl sok pszichológiai könyvet olvasott, a lényeg, hogy kezdte félteni az életét amiből neki is csak egy van. A csaj meg kezdte érezni, hogy a rajongás múlik, a sztárság oda, a totális uralomnak vége. Béla nőjének gyermeki énje már nem kapta meg "apu" kizárólagos figyelmét. Valami megváltozott. De ő nem akart együtt változni, hanem ugyanazt akarta ami korábban volt. Az egyetlen és mindenekfeletti akart lenni Bélának. Ami viszont nem ment. Béla elfáradt. A szorongás és a bizonytalanság felőrölte. Inni kezdett.
Ez tökéletes volt Béla nőjének. Eleinte cseszegette szegény kába Bélát, hogy hagyja abba az ivást, aztán beújított egy pasit. Kicsit futtatta párhuzamosan a két kapcsolatot, aminek persze Béla volt az oka. Mert Béla nője talpig tisztességes, csak kicsit hazug meg kicsit megbízhatatlan de ennek Béla alkoholizmusa az oka.
Hiszen aki alkoholista az nem a valóságban él. Ellenben vele. Lényeg, hogy Béla nője boldogan lelépett az új pasijával.
Béla meg most arról beszél, hogy ír egy listát, hogy mit fog majd jobban csinálni, mit tesz majd az új kapcsolatáért, hogy ne fusson zátonyra.
Most mondjam neki azt, hogy próbálja meg kerülni az önző nőket?
A mi barátságunkban nyilvánvalóan én vagyok a domináns.
Még a végén engem is elkerül.

tea.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr877950804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.