A csomag
2015. április 19. írta: Lullabie May

A csomag

Íróiskola, párbeszéd kurzus

"Keress egy dialógust a saját írásodból, és írd át úgy, hogy a szereplő más testbeszédet alkalmaz. Vidd tovább a történetet, és nézd meg, hogyan reagálnak rá – hitelesen – a többiek. Mi változott?"

Eredeti:

A csomag

 

A Halál töprengve ücsörgött a sötét kis üzlet aprócska pultja mögött. Ha nem lett volna övé az örökkévalóság, feltehetőleg megölte volna az unalom, ezért inkább sakkozott. Napok óta egy fondorlatos és mesteri lépésen gondolkodott önmaga ellen. Szórakozottan felemelt egy bábut, szinte riadtan körbenézett, majd visszatette. A fogott bábuval lépni kell, ezt mindenki tudja, de ha senki sem látja… Arcán rosszallás suhant át. Nem szerette megszegni a szabályokat. Csak néha, nagy ritkán, nyomós érvre. De akkor is inkább úgy, hogy senki se tudjon róla. Esetleg még ő maga sem, ha sikerült úgy intézni, de az nem volt könnyű. Azért az elmúlt évezredekben érték meglepetések. Mondjuk az a faszi Názáretben. Aki meghalt, aztán meg nem. Rejtély. Inkább nem is szeretett gondolni rá. Meg ott voltak azok a nőcik Salemben. Az mekkora átverés volt! Rohadt kis boszorka volt mind. Csak sivalkodtak kicsit, aztán huss, vihogva eltűntek a tűzből. Ő meg csak állt bambán, mint egy hülye kezdő.
Épp itt tartott a töprengésben, amikor megkondult a bolt szomorú kolompja. A Halál összerezzent, mint akit rajtakaptak. Összehúzott szemmel pislogott az ajtó felé, de nem látta, ki jön, mert a nyíló ajtón beragyogó fény elvakította. Még akkor is hunyorgott, amikor az apró alak megállt a pult előtt.
Egy nő – sóhajtott fitymálóan, és meg se próbált érdeklődést erőltetni az arcára, ami már amúgy sem fért volna a sok ránc közé.
A kis szőke alak sápadt, halottfehér arcocskájával nem tűnt különösebben érdekesnek. Ha estefelé elment sétálni, száz ilyet látott. Igaz, azok még nem voltak halottak, csak az alvók testéből kiszálló halovány lelkek, melyek fájdalmas zümmögéssel rángatták a vékony ezüstszálat, amely a testükhöz kötötte őket. Olyan volt a hangjuk, mint az ablak közé szorult légyé.
A Halál szúrós szemmel nézte a nőt.
Az konok elszántsággal nézett vissza, de nem szólalt meg.
– Na mi van? – mordult rá.
– Jó napot, szeretnék eladni valamit, vagy legalább itt hagyni egy időre.
– Vagy úgy – húzta el a száját a Halál, és kilátszott a bal felső metszőfoga, amiből Spártában letört egy darab. – Gondolom, maga is azt hozta, amit a többiek – intett a fal melletti fogas felé, amin piszkosszürke, foszladozó rongyok lógtak. Viseltes ingnek vagy régi kendőnek látszottak, némelyik erősen foltos, a legtöbb pedig szakadt volt. – Használt lelkiismeretből túlkínálat van. Ha gondolja, itt hagyhatja, de csak bizományba. Ha kell valakinek, megkeresem magát, és utólag megkapja az árát. De ne nagyon reménykedjen, még az újat se nagyon viszik, nemhogy a használtat.
A nő halványan elpirult és megrázta a fejét, aztán az arca fájdalmas fintorba szaladt, miközben elővette a zsebéből a kék kockás rongyba csavart csomagot, és letette a pultra a sakktábla mellé. A kendő alól halvány fény csordogált, lassan lefolyt a pult oldalán, és világító tócsát képzett a piszkos vörösbarna kőpadlón.
A Halál előrehajolt, és a nő keze felett próbált bekukucskálni a lepel alá. Régóta nem fordult elő vele, hogy fogalma se legyen arról, mit rejthet az eladásra szánt csomag.
– Vegye meg. Nekem már nincs rá szükségem, de valakinek még jól jöhet.
– Mutassa – nyújtotta ki karmos kezét a Halál, de a lány megelőzte, és óvón eltakarta a valamit.
– Nem. Nem bonthatja ki. Vagy így veszi meg, vagy viszem tovább.
A Halál meghökkent. Másodpercekig nem jutott szóhoz.
– Én nem veszek zsákbamacskát. Gondolja, hogy fenn tudnám tartani a boltom, ha összevissza vásárolnék mindenféle kacatot? Nézzen körül. Ott a sarokban vannak az összetört szívek – mutatott egy ládára, amiből porosra száradt mézeskalácsok kandikáltak ki. – Amelyiken csak egy kicsi repedés van, azt elviszi valaki, aki nagyon dühös, és otthon jól összetöri. Kifejezetten kelendő portéka. Aztán ott lógnak a gerincek. Komolyabb karrier előtt idehozzák, öregkorukban pedig csigolyánkként visszavásárolják. Remek hasznom van rajta. Van pár üveg becsület, de az hamar megzavarosodik, ha nem szűrik rendesen, nem szeretek vele foglalkozni. Itt minden eladó, de biztos, hogy látatlanban nem veszek semmit.
– Kár – sóhajtott a nő –, tudja, ha kibontom, szétfolyik az egész, ha meg nem bontom ki, senki nem veszi meg. Gondoltam, hogy maga… Nem is tudom… hogy mer kockáztatni. Már belefáradtam, hogy vigyázzak rá.
A Halál talán meghallott a nő hangjában valamit, ami megmagyarázhatatlan módon szánalmat keltett benne, vagy csak szeretett volna minél előbb visszatérni a sakktáblához, de lehet, hogy egyszerűen megöregedett, és nem volt annyira óvatos, mint korábban.
Beleegyezően bólintott.
A nő arcán alig látható, halvány kis mosoly suhant át. A Halál felé tolta a csomagot, és közben akkorát sóhajtott, mintha egy híd szakadt volna le.
A Halál csak csóválta a fejét, és maga se értette a saját gyengeségét.
A másikon látszott, hogy már indul, nincs mit mondania. Az üzlet megköttetett.
Aztán pajkos mosoly indult meg a szája sarkán. Könnyű kézzel átnyúlt a csomag felett, és a fehér királynővel leütötte a bástyát.
A Halál felszisszent, próbálta felmérni, hogy a lépés miféle pusztítást vitt véghez a stratégiájában. Észre sem vette, hogy a nő kisietett a boltból. Szinte öntudatlanul nyúlt a csomagért, hogy a hátsó polcra helyezze a bizarr csecsebecsék közé. A sakktábla felett mégiscsak győzött a kíváncsisága, és kutató keze nyomán a kockás kendő lecsúszott. Csak nézte szótlanul, ahogy a kicsorgó aranylás elárasztotta az apró bolt feketére koszosodott padlóját, ahonnan ragyogva kúszott felfelé a Halál vastag szövésű köpenyén, és a lelke mélyén kicsit sem volt meglepve, amikor rájött, hogy ami megállíthatatlan áradással folyik ki az ujjai között, az az örök szerelem.

 

 

Változat:

A csomag

A Halál töprengve ücsörgött a sötét kis üzlet aprócska pultja mögött. Ha nem lett volna övé az örökkévalóság, feltehetőleg megölte volna az unalom, ezért inkább sakkozott. Napok óta egy fondorlatos és mesteri lépésen gondolkodott önmaga ellen. Szórakozottan felemelt egy bábut, szinte riadtan körbenézett, majd visszatette. A fogott bábuval lépni kell, ezt mindenki tudja, de ha senki sem látja… Arcán rosszallás suhant át. Nem szerette megszegni a szabályokat. Csak néha, nagy ritkán, nyomós érvre. De akkor is inkább úgy, hogy senki se tudjon róla. Esetleg még ő maga sem, ha sikerült úgy intézni, de az nem volt könnyű. Azért az elmúlt évezredekben érték meglepetések. Mondjuk az a faszi Názáretben. Aki meghalt, aztán meg nem. Rejtély. Inkább nem is szeretett gondolni rá. Meg ott voltak azok a nőcik Salemben. Az mekkora átverés volt! Rohadt kis boszorka volt mind. Csak sivalkodtak kicsit, aztán huss, vihogva eltűntek a tűzből. Ő meg csak állt bambán, mint egy hülye kezdő.
Épp itt tartott a töprengésben, amikor megkondult a bolt szomorú kolompja. A Halál várakozóan pislogott az ajtó felé, de nem látta, ki jön, mert a nyíló ajtón beragyogó fény elvakította. Még akkor is hunyorgott, amikor az apró alak megállt a pult előtt.
Egy nő! – ujjongott fel magában, de leplezni igyekezett az arcán szétterülő izgatott mosolyt, úgyhogy megvakarta hosszú orrát, úgy pislogott a nőre.
A kis szőke alak sápadt, halottfehér arcocskájával nem tűnt különösebben érdekesnek. Ha estefelé elment sétálni, száz ilyet látott. Igaz, azok még nem voltak halottak, csak az alvók testéből kiszálló halovány lelkek, melyek fájdalmas zümmögéssel rángatták a vékony ezüstszálat, amely a testükhöz kötötte őket. Olyan volt a hangjuk, mint az ablak közé szorult légyé.
A Halál várakozóan nézte a nőt, aki riadt szemekkel nézett vissza, pár lépést hátrált, de a csukott ajtó megállította. Szája remegett. Nyilvánvalóan mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán.
– Na mi van? – érdeklődött a Halál kezeit széttárva, amitől a karján felcsúszott a ruha és előbukkantak az inakba csavart csontok, meg a szárazon málló hús.
– Jó napot, szeretnék eladni valamit, vagy legalább itt hagyni egy időre.
– Vagy úgy – állt fel a Halál szélesen mosolyogva, amitől kilátszott a bal felső metszőfoga, amiből Spártában letört egy darab. – Gondolom, maga is azt hozta, amit a többiek – intett a fal melletti fogas felé, amin piszkosszürke, foszladozó rongyok lógtak. Viseltes ingnek vagy régi kendőnek látszottak, némelyik erősen foltos, a legtöbb pedig szakadt volt. – Használt lelkiismeretből túlkínálat van. Ha gondolja, itt hagyhatja, de csak bizományba. Ha kell valakinek, megkeresem magát, és utólag megkapja az árát. De ne nagyon reménykedjen, még az újat se nagyon viszik, nemhogy a használtat.
A nő dacosan felkapta a fejét amitől az egész termete mintha megnyúlt volna, valahogy magasabbnak látszódott. A szemében büszkeség csillant, miközben elővette a zsebéből a kék kockás rongyba csavart csomagot, és óvatosan a pult sarkára helyezte. A kendő alól halvány fény csordogált, lassan lefolyt a pult oldalán, és világító tócsát képzett a piszkos vörösbarna kőpadlón.
A Halál hátrahőkölt, és alig leplezve a menekülés módját kereste. Régóta nem fordult elő vele, hogy fogalma se legyen arról, mit rejthet az eladásra szánt csomag de a belőle szivárgó ragyogást felettébb veszélyesnek sejtette.
– Vegye meg. Nekem már nincs rá szükségem, de valakinek még jól jöhet.
– Mutassa – nyújtotta ki karmos kezét a Halál, de a lány megelőzte, és gyors mozdulattal elrántotta a sakktábla mellől a gyanús valamit, és féltékenyen magához szorította. Csúfondárosan nézett a Halál beesett arcának sötét szemüregeibe.
– Nem. Nem bonthatja ki. Vagy így veszi meg, vagy viszem tovább.
A Halál arcán megjelent valami mohóság, mint egy nagyevőén, aki cukorkaboltba lép. Hogy csillapítsa vágyát, egy ideig az állát vakargatva hümmögött, azután fitymáló stílusban válaszolt de a szemét közben sem vette le a csomagról, amiből még a lány ujjai közt is átszűrődött a fény.
– Én nem veszek zsákbamacskát. Gondolja, hogy fenn tudnám tartani a boltom, ha összevissza vásárolnék mindenféle kacatot? Nézzen körül. Ott a sarokban vannak az összetört szívek – mutatott vigyorogva egy ládára, amiből porosra száradt mézeskalácsok kandikáltak ki. – Amelyiken csak egy kicsi repedés van, azt elviszi valaki, aki nagyon dühös, és otthon jól összetöri. Kifejezetten kelendő portéka. Aztán ott lógnak a gerincek. Komolyabb karrier előtt idehozzák, öregkorukban pedig csigolyánkként visszavásárolják. Remek hasznom van rajta. Van pár üveg becsület, de az hamar megzavarosodik, ha nem szűrik rendesen, nem szeretek vele foglalkozni. Itt minden eladó, de biztos, hogy látatlanban nem veszek semmit.
– Kár – vont vállat a nő –, tudja, ha kibontom, szétfolyik az egész, ha meg nem bontom ki, senki nem veszi meg. Gondoltam, hogy maga… Nem is tudom… hogy mer kockáztatni. Már belefáradtam, hogy vigyázzak rá.
A Halál olyan izgatott lett, hogy kénytelen volt a kezeit a hóna alá szorítani, nehogy utánakapjon a csomagnak és hevességében még idő előtt megölje a nőt.
Összeszorított szájjal a vállát vonogatta és próbálta elszakítani a pillantását a csomagtól. Aztán feladta a küzdelmet. Leeresztette a karját, a válla meggörnyedt, fejét lehajtotta és megszólalni se tudott, csak a kezével intett hívogatóan, hogy kell neki a csomag.
A nő arcán diadalittas mosoly suhant át. A Halál felé nyújtotta a csomagot, és közben köhécseléssel próbálta leplezni a kuncogását.
A Halál ezzel sem törődött.
A másikon látszott, hogy már indul, nincs mit mondania. Az üzlet megköttetett.
Az elégedettség mellett az elgyötörtség és a fájdalmas lemondás szaga kezdett terjengeni. A halál beleszimatolt a levegőbe, és mint akinek fény gyúlt a fejében, könnyű kézzel nyúlt a sakktábla felé, és a bástyával leütötte a fehér királynőt.
A nő felszisszent és a mellkasához kapott. A szemét tágra nyitotta a rémület, és a kíméletlen felismerés. Apró lépésekkel, szinte tántorogva indult az ajtó fel. Miközben haladt, haja megfakult, arca egyre ráncosabbá, válla megtörtebbé vált. Mintha megnyúlt volna rajta a bőr, alakja úgy lett egyre zsírosabb, járása nehézkes.
A halál már nem törődött vele, mohón nyúlt a csomagért, hogy birtokába vegye. Kutató keze nyomán végleg szétbomlott a kockás kendő, és csak nézte szótlanul, ahogy a kicsorgó aranylás elárasztotta az apró bolt feketére koszosodott padlóját, ahonnan a vastag szövésű köpenyén ragyogva kúszott felfelé a csomag aranyló tartalma. A lelke mélyén kicsit sem volt meglepve, amikor rájött, hogy ami megállíthatatlan áradással folyik ki az ujjai között, és mindent beborít, az az örök szerelem.

love-light.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr387379640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.