A szobor titka -- pályázat
2015. április 10. írta: Lullabie May

A szobor titka -- pályázat

Az elme arany leple

Monge összehajtogatta a borvörös ruhát, és letette a gyékényre a másik mellé. Keze egy pillanatig megpihent a maga varrta narancsszínű leplen, aztán a falba vájt polcról leemelte a régi göncét, és lassú mozdulatokkal belebújt. A foszladozó vászon sercegősen tapadt a fejbőrén frissen sarjadó hajra. Azóta nem borotválta, amióta a rendfőnök közölte vele, hogy elbocsátja a kolostorból.

‒ Jobb szolgálatot teszel az emberek között, mint itt a kolostorban. Mutass nekik példát és tanítsd nekik, amit itt hallottál! Túl sok élet szorult beléd, túlságosan felforgatod magad körül a világot. Téged olyan tűz hajt, amit nem olt ki semmilyen ima. A te elméd sosem fog fejet hajtani Buddha előtt. Nem vagy szerzetesnek való.

Az utolsó mondat fájdalmasan égette Monge lelkét.

Talán azért is, mert ugyanezt mondta Neri, miközben sírva kérlelte, hogy ne hagyja el. Egy év is eltelt azóta, de még mindig az orrában érzi a lány bőrének illatát, és az emléke vágyat ébreszt benne. A szénszemű Neri, ahogy a faluban nevezték. Mert egyetlen férfira se mosolygott vissza, csak a keménység látszott a szemében. De őrá máshogyan nézett. Ő lángra tudta lobbantani. Parázslott a szeme akkor is, amikor útnak indult a kolostorba, és Neri a falu végében utolérte. A karjába kapaszkodott, úgy könyörgött. A haja szétbomlott, fekete szálait az arcába fújta a szél, és majdnem elszakadt a vékony, aranypettyes ünnepi szári, miközben ellökte magától a zokogó lányt. Hallotta, ahogy az út köveire rogyott és a sírása hangjait még sokáig vitte utána a szél. Ő ne lenne alkalmas?

Lemondott Neri ölelő karjairól, tűzben égő testéről. Lemondott arról, hogy családot alapítson, kecskéket tartson, alkudozzon a piacon és nyerjen a kockán, nézze, ahogy felnőnek a gyerekei, még több kecskét tartson, és lássa, ahogy Neri megöregszik, megfonnyad, miközben a gyerekeik felnőnek és megházasodnak, ők meg pipázva nevessék a házuk előtt a kőpadon, hogy az unokák lábuknál fogva húzkodják a kicsi kecskéket.

Nem szerzetesnek való?

Most mehet vissza a faluba. Se kecskéje, se asszonya. Csak ez az egy év munkával töltött idő, amiért nem jár fizetség, hiszen tanulhatott cserébe. Szegénységben, éhezve, szelíd alázattal hallgathatta a mestere pökhendi szavait arról, hogy milyen szánalmas férgek mindannyian és mennyi nyomorúságos szenvedés vár rájuk életükben, ami hozzásegíti őket a megvilágosodáshoz.

Amikor megkérdezte a mestert, hogy milyen érzés a megvilágosodás, Kajo dühös lett: „Nem érzés! Amíg érzéseid vannak, addig semmit sem értesz!”. Válaszul Monge hasa nagyot kordult. Napi egy marék rizs és egy kis főtt zöldség nem nyomta el az éhség érzését.

A kolostor most olyan csendes volt, mintha egyedül ő lakott volna benne. Csak a szélkolompok verődtek össze néha – bongó hangjuk már fel sem tűnt, ahogy az oszlopokra kötözött színes szalagok csattogása sem. Az udvaron sorakozó imamalmok mellett lépkedett, amikor rájött, hogy a sarut magán felejtette. Úgy döntött, hogy a templomlépcsőn hagyja. Nem kell neki semmi azoktól, akik nem fogadták be maguk közé. Még a végén tolvajnak mondják. Korábban is mezítláb járt, megszokja majd újra.

A kopott kőlépcsők felett a templom üres volt. A szantál füstölők hívogató illata ismét elmosta Neri fájdalmas emlékét. A hűvös félhomályban az imagyékények szabályos rendbe sorakoztak egészen a szentély lépcsőjéig, melynek tetején, az áldozati ételek és ajándékok közt tompán aranylott az örökmosolyú Buddha szobor.

Belőle sosem lesz Buddha – töltötte el a keserűség Mongét. Nem ereszti markából a belső tűz, nem hagyja a lelkét megnyugodni. A mester szerint olyan mélyen fészkel benne a nagyravágyás, hogy a megfékezéséhez kevés lesz ez az élet. Tanítson és tanuljon odakint, aztán talán a következő, de méginkább az azt követő életében majd szerzetesként is élhet.

Pedig ő mindent megtett. Mindenről lemondott. Most meg mehet vissza a faluba, mint azok, akik néhány hónap után feladták, mert nem bírták ellátni a szangha testet-lelket igénybe vevő szolgálatát.

Parazsat gyújt, lángot vet még a szeme is. Hát tehet ő erről? Jó szerzetes lenne belőle, és miután eljutott a megvilágosodásig, jó Buddha lenne belőle. Pont ilyen mosolygós, elégedett, mint ez. Hatvan kilónyi békesség és ima. Csak hatvan kiló, mert tömör aranyra nem volt elég az adomány, és inkább életnagyságút kértek, ami jelképezi, hogy Buddha is ember volt, mielőtt istenséggé vált.

Itt állna az ő szobra is. A szerzetesek a homlokukkal érintenék a földet, mielőtt imába kezdenek előtte. Lehetne ő is a szobor helyén. Ott ülne az üregében és senki nem tudna róla, hogy hallja őket. Kibír étlen-szomjan akár heteket is. Ez talán elég bizonyíték lenne arra, hogy itt a helye. Talán egy hónapot is kibírna. Vagy többet. Éveket, évszázadokat. Hatvan kilót meg tud mozdítani, ha nekifeszül. Csupán annyira kéne a faltól eltolni, hogy a lépcsőn kúszva belebújhasson, aztán elhelyezkedik, ahogy a szobor engedi. Úgy is alaposan lesoványodott a kolostorban töltött év alatt. Amikor a többiek visszatolják a helyére, nem is gyanítják majd, hogy ő ott van belül. Talán a szobor elmozdulását valami égi jelnek tulajdonítják a szerzetesek, és még nagyobb tisztelettel néznek rá. Meditálni fog és hallgatja a többiek imáját, akik nem is sejtik, hogy Buddhával együtt őelőtte is leborulnak. Eggyé válik a szentséggel, és akkor majd nem mondja senki, hogy nem szerzetesnek való.



Erre a pályázatra készült:
http://www.litera.hu/hirek/felhivas-a-szobor-titka


a_szobor_titka.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr697355292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gontar 2015.04.13. 07:46:35

Zseniális. :-) Az tetszik leginkább, hogy nem valami magasztos, felemelkedett dolog rejlik a szobor története mögött, hanem csupa emberi vonás. Imádom az ilyen sztorikat, még sokat kérek.

Lullabie May 2015.04.13. 08:39:15

@Gontar:
Köszönöm szépen a visszajelzést!
Remélem lesznek még jó sztorijaim. :) :)