Egy barátnőm mesélte... 7.
2014. december 18. írta: Lullabie May

Egy barátnőm mesélte... 7.

Egy kapcsolat nem töltöttkáposzta, azt csinálsz vele amit akarsz

Zsóka barátnőmmel találkoztam napközben egy gyors kávéra. Ezért is szeretek a belvárosban dolgozni, mert bárkivel aki arra jár, és szeretne beszélni velem azzal az irodaház aljában levő kávézók valamelyikében eltölthetek másfél órát -- nevezzük hosszú kávészünetnek. A kimaradt időt persze azzal kell pótolnom, hogy tovább maradok bent, mert a munkának készen kell lennie, de ez még mindig rugalmasabb, mint ha a családos barátnőkkel estére próbálnánk találkozót egyeztetni.
Zsóka hívott fel, hogy bent jár a városban és találkozzunk, a kávézóban mégis csak ül szótlanul és nem tudom nem észrevenni, hogy folyamatosan sóhajtozik. Néhány hónapja még virult és fecsegett, és tervezett, és ragyogott, most meg a szeme karikás, és miközben a ruhája csini, a fülbevalói menők, a haja szuper, szóval nem hat leharcoltnak, mégis körüllengi valami megfoghatatlan szomorúság.
Kérdezzem? Ne kérdezzem, csak várjak? Azért jött, hogy elmesélje, tanácsot kérjen, kibeszélje? Vagy egyszerűen, hogy vidám fecsegéssel feledtessem el a baját, hogy nevettessem meg, hogy jobban bírja… ajaj. Ha valamit bírni kell, akkor baj van.
-- Mi van mucikám? Valami baj van? Verjem meg? Beszéljek lyukat valaki hasába? Tudok segíteni?
-- Hajjjj – sóhajt újabbat Zsóka. – Levelezek az exemmel.
-- Hülye vagy? – képedtem el, mert jól emlékeztem a viharos szakítás utáni fájdalmas, vádaskodó, rettenetes időszakra. Mi a barátnők örültünk, hogy a rémesebb rész pár hónap alatt lezajlott, a napi többszöri sírós telefonokkal, önmarcangolással, pasiutálattal, nemevéssel és nemalvással együtt. Nehéz dolog barátnőnek lenni, amikor nem tudsz segíteni, mert csak egy gyógymód van: ki kell várni amíg elmúlik. Az idő megoldja. És ez az elmeroggyant tyúk, most azzal a pasassal beszélget, aki egy éve fura körülmények között távozott az életéből?
-- Hát ez az – hajtja le a fejét Zsóka.
-- Mit akar tőled az a… -- itt elakadtam, mert ugye fél éve még mondtam volna valami csúf jelzőt, ezzel is megtámogatva a jogos felháborodást és segítve a lelki genny kifakadását, de most mit mondjak ha nem tudom, hogy most éppen kicsoda a faszi Zsóka életében? – a jóember?
-- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom.
-- Miről beszélgettek?
-- Rólunk. Hogy mi volt régen, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy alakultak.
-- Most beszéltek erről? Minek?
-- Hát, most már nem félünk tőle, hogy elveszítjük a másikat az őszinteség miatt. Már elveszítettük — mosolyog rám szégyenlősen Zsóka, miközben bennem elkezd tombolni a hiszti.
-- Ceszd meg! Ez nem más, mint sebvakargatás. Felvakarod, vérzik, nem gyógyul. Mi a francnak csinálod?

Nem válaszol. Kavargatja a fapálcikával a kávéját, amit egyébként cukor nélkül iszik. Nem néz rám. Úgy érzem, szégyelli magát és ettől elszorul a szívem.
-- Te Zsóka! Kinek beszéltél erről?
-- Senkinek – suttogja – olyan gáz az egész. Pár hónapja még azt mondtam, hogy soha de soha többet nem akarok úgy élni ahogy korábban. Most meg…
-- Jó! Jó! Bogozzuk ki a dolgot. Te mit szeretnél?
-- Szeretném újraépíteni a kapcsolatot vele.
-- Barátként?
-- Hát…öööö…nem.
-- Aham. És ő mit szeretne?
-- Fogalmam sincs. Azt mondja, hogy rám vágyik, engem kíván még ennyi hónap után is, de nem akar semmit csak beszélgetni.
-- Jaj, drágám! Én ezt ismerem. Ez a pasi csak gyógykezeli magát. Nem akar olyan görénynek látszani, mint amikor elment. Szeretné a hibáit elfogadhatóvá tenni, cserébe úgy tesz, mintha ő is elfogadná a te hibáidat. Így könnyű, hogy nem vagytok együtt.
-- Szóval, nem szeret? Nem azért csinálja?
-- Mit súg a szíved?
Látom, ahogy magába néz, aztán azt is látom, ahogy egy könnycsepp kicsordul a szeme sarkán. Olyan aprócska könnycsepp, hogy lehet, hogy csak a huzat okozza. Szipog egyet és rám mosolyog. Ha tudja is az igazságot, nem fogja elárulni nekem. Még nem.
-- Nagykislány vagy, nem tilthatom meg, hogy fenntartsd ezt a kapcsolatot. Csak arra kérlek, hogy az álmaidat ne téveszd szem elől. Maradjon az a legfontosabb. Nem mondhatom azt, hogy egy kapcsolatot nem lehet újraépíteni de akkor mondani kell, hogy az a szándék. Különben csak egy parttalan, időrabló sebvakarás az egész. Én is jóban vagyok az exeimmel, időnként beszélünk telefonon és miután elég messze kerültek a közös idők, még találkozunk is néha egy kávé mellett. De nem mondják el nekem, hogy rólam fantáziálnak és nem udvarolunk egymásnak levélben. Az nem barátság, az flört. Ha egy pasas aki korábban ragaszkodott hozzá, hogy nincs barátság férfi és nő közözz, most meg barátkozik veled, az maga se tudja mit akar vagy csak használ téged.
-- Honnan tudhatom meg, hogy mit akar?
-- Tőlem. Semmit. Ha akarna valamit, akkor mondta volna.
-- Nem lehet, hogy csak vár valamire?
-- Nem. Te vársz valamire, ami nem fog eljönni.

A sóhaja megforgatott volna egy közepes szélturbinát. Még ültünk pár percig, olyan Zen feeling volt, mint akik némán beszélnek egymással meg az univerzummal. Tudtam, hogy tudja, hogy nagyra értékeli, mert a legebb ajándékot kapja tőlem éppen. Időt és elfogadást.

 

4e3f2d11b5b5e1e93c86dd3c6beefe5c.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr66994107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.