Csendben
2014. november 18. írta: Lullabie May

Csendben

Ezt ma nem fogom kiposztolni FBn.
Arról, hogy hogyan viszonyultam azokhoz a férfiakhoz akik fontosak voltak az életemben. 
Nem voltak nagyon sokat.
Ovira nem nagyon emlékszem, vagyis egyre igen, gondolom ő fontos volt.
Általános iskolában hárman voltak a szerelmeim a nyolc év alatt.
Középiskolában kettő volt igazán emlékezetes, aztán egy pasas, hosszú hosszú ideig, aztán egy másikhoz hozzámentem. Volt persze közben pár fellángolás amikből csak a nevük maradt meg és az a homályos emlék, hogy tetszett nekem az a srác, de azon túl semmi. Ezek ilyen ötperces lelkesedések. És... khm... igen, volt néhány este... ami nincs megnevezve... voltak ők, amikor senkihez sem tartoztam. Volt köztük néhány pasas akivel akár komolyabb is lehetett volna de keményen ellenálltam amikor felhívott vagy megkeresett. Ostobaság volt.
Van ez a szeretem-szerelem-szex hármas. Ezen gondolkodtam tegnap. Talán egyszer volt olyan pasival dolgom akit világosban nem vállaltam volna, annyira gáz volt. Aztán az a pasas, aki vagy hét évig fenntartotta az érdeklődésemet, akármilyen érdekes is volt, be kell, hogy valljam, sosem szerettem. Iszonyatosan szerelmes voltam, bármit megtehetett és meg is tett velem de valójában nem szerettem. Ebben azért vagyok biztos, mert akkor most is szeretném. Ahogy mély szeretetet érzek az első szerelmem iránt, aki már nem él de a szerelem elmúltával is voltak valós, szerethető értékei. Az elvált férjem ugyanez a kategória.

Előbb megszeretni, aztán beleszeretni, és amikor elmúlik a lángolás akkor kitartóan "csak" szeretni... lehet, hogy ez a leggyakoribb.
Én úgy látszik nem szoktam barátokba beleszeretni. Olyanokba akiket már ismerek és jóban vagyunk és egyszercsak döbbenten rájönni, hogy szerelmes vagyok.
Nem emlékszem ilyenre.
Ha most ugyanazt érzem, mint hat hónapja vagy egy éve vagy kettő, akkor mi van? Akkor még mindig szeretem vagy sosem szerettem vagy létezik bennem egy bardo-szerelem, egy köztes érzelemállapot ahol minden van és semmi sincs. Ahol a lelki pórusaimon keresztül áramlanak be és ki az érzelmek és ha hagyom magam feloldom a semmiben vagy az érzelemben de mindegy, mert a kettő ugyanaz. Elkalandoztam.
Nagyon erős bennem a félelem. Azt gondolom, hogy sokkal mélyebben megsebzett, mint az valaha is érezni tudná. Nem gondolom, hogy megérdemeltem. Valójában ha van valami amit ebben a bardoban fel kell oldanom akkor ez a félelem az, ami érthetetlenül hatalmas. Meg kéne tudnom, hogy mi az amit L. tehet és amivel rettegek szembenézni.

53d1481b258765f2737ada4154faeadf.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr666911769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.