Közös játszótér
2014. november 11. írta: Lullabie May

Közös játszótér

Egészen mostanáig azt hittem, hogy tudom, hogy mit gondolok a szerelemről és a szeretetről.
Egy barátom (hál’ Istennek vannak) mondata azonban feltépett valamit. "ha neked ez a szeretés, akkor érdekes életed lehetett eddig". Nem tudtam nem kihallani belőle az iróniát és a finom rosszallást.

Van bennem félelem a másikban való feloldódástól és a csalódástól. De van erőm hinni, hogy a csodáinkat magunk építjük. Nem tudom melyik születik előbb, a csodavárás vagy a bizalom, hogy a másik vevő lenne a csodáinkra.

Szeretem, amikor az ölelésből érzem, hogy a másik legszívesebben magába olvasztana. És tulajdonképpen mindegy, hogy szerelmes szenvedélyből vagy, mert az idő már elmorzsolta a köztünk levő láthatatlan korlátokat. De gyűlölöm azt az érzést, amikor ölelés közben valami merevség van a másikban. Ami lehet, hogy csak egy kép arról, hogy hogyan viselkedik egy férfi, de ez a lelki fotó falat von közém és közé miközben ölel.

Szeretek kézen fogva sétálni a... akárhol. Nekem fontos az együtt töltött idő. Mindegy, hogy az a kocsiban, a dugóban ülve vagy éppen valahova autózva, vagy a postán a sorban ácsorogva. Nekem az, amikor a párom mellettem van, együtt töltött időnek számít. Nincs rá szükségem, hogy különleges alkalom vagy forma legyen. Úgy tűnik, elég igénytelen vagyok ez ügyben. Míg mások ezt az időt idegeskedéssel töltik, én szívesen beszélgetek. Igaz, nagyon könnyen tudok hangulatokba belehelyezkedni. Egész addig megy könnyen, míg meg nem érzem, hogy a másik milyen távol jár ettől. Akkor belül nagyon elszomorodom. Ez tény.

Szeretem amikor készülünk. De nem szeretem, amikor győzködni kell a másikat, hogy vegyen fel rendes ruhát a karácsonyi vacsorához. A kiöltözött nő és a lepusztult férfi nem csak látványban, de gondolatnak is borzasztó mert nevetséges és szánalmas. Mindkettő szánalmas. Szóval a hangulatért, a csodás estéért tenni kell. A filmhez kellenek a kosztümök.

És mégis gondom van a gyertyafényes szerelmi enyelgéssel. Mert egyből eszembe jut, hogy ki fogja holnap a viaszt kapargatni a kád széléről... Ez nem jó. Kellene, hogy a romantikus este olyan erővel bírjon, hogy a másnapi rom semmiségnek hasson. De nem megy. A szerelmes romantika nekem az erkélyen iszogatott pohár bor és a város fényeinek a bámulása és az arról való beszélgetés, hogy majd harminc év múlva is itt fogunk ülni, csak akkor már nem fogom a lábam felrakni a korlát szélére, hogy bámulhasd a combomat. Hogy ez sosem történt meg? Még megtörténhet. Még van harminc évem.

A szeretés az is, amikor egy férfi odahúzza magához a fejemet és azt mondja: megoldjuk. Együtt, mindent. Ne aggódj.
És valahogy tudom, hogy ez azt is jelenti, hogy ha feladom (volt már ilyen) akkor megcsinálja helyettem. Mert magára vette, a sajátjának érzi, mert az én bajom az övé is. Volt olyan férfi, aki egyetlen éjszaka alatt összecsomagolt és elköltöztetett egy egész lakást, amikor én összeomlottam és feladtam. A mai napig hálás vagyok neki, pedig már sok éve nem élünk együtt. Soha, még a szakítás után sem dörgölte az orrom alá, hogy miket tett meg helyettem. Viszont ő nem gondolja, hogy különlegesen tud szeretni. 

Szeretés az is, amikor hajlandó beszélgetni az anyámmal, akivel amúgy nincs sok közös témájuk meg más rokonaimmal és nem baj ha utána ezt úgy beszéljük, meg, mint egy jól végzett feladatot. Nem tisztességes dolog utólag rosszat mondani a szülőkre, mert bármilyen konfliktus feszül egy gyerek és a szülei között a lelke mélyén, a génjeibe kódolva, akkor is a szülei a földi teremtői. Nagyot sebez az ilyesmi és nagyon távol áll a szeretéstől.

Szeretem ajándékkal elhalmozni azt akit szeretek. Könyvet, ruhát, édességet venni neki. Bármit amiről úgy gondolom, hogy örülne neki. Örömömet lelem az ajándékozásban. Meg persze a vásárlásban :D. De néha ezt nagyon nehéz kiélni. Nehéz utat találni a másikhoz ha az nem beszél. Akkor az ajándékozás fájdalmas erőlködéssé válik.

A szexbe most nincs hangulatom mélyen belemenni. Talán csak annyit, hogy a szeretés része, hogy figyelembe vesszük a másik igényét. Van az "akarom" és van a "mindegy" állapot. Azt hiszem, hogy ha szeretem a másikat, akkor a "mindegy" többnyire az ő javára dől el. És ha már nem mindegy, akkor persze, hogy "akarom" van. :)

Az egyoldalú vágy nem szerelem. Szeretni, gyengédnek lenni sem lehet egy fal egyik oldaláról. Az a szeretés ahol mindketten jól érzik magukat az egy közös játszótér, amit együtt építenek fel. De az eszközök, az alapanyagok nem ugyanazok. Ha én szeretek mondjuk együtt zenét hallgatni, mert szeretem ha szól, miközben takarítok vagy főzök, mert számomra meleg és családias hangulata van, a másik meg nem szereti, akkor ez az építőkő használhatatlan. Ha a másik azt szereti, ha filmeket nézünk összebújva a takaró alatt és szundikálva pihenünk egész nap, én meg ehhez nyughatatlan vagyok, akkor egy újabb játékszer vész el. Mit lehet ezzel kezdeni? Keresni valaki olyat aki ugyanazokkal a játékokkal szeret játszani? Biztosan lesz pár közös kedvtelés szinte bárkivel ha elég sokáig keresgéljük. Vagy cserélgetni a játékokat, hogy most kicsit játszunk a tiéddel, utána meg az enyémmel? Vagy megszeretni a másik játékait? Valójában mindegy szerintem. A lényeg, hogy az ember lemegy-e a játszótérre, és a hintán ülve várja-e hajnalig, hogy a másikat leengedik-e a démonok játszani.

 hinta.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr966886059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása