A bomba ami nem robban
2014. október 27. írta: Lullabie May

A bomba ami nem robban

Ember tervez...

Azt hittem, hogy valami lesz amit majd túlélek vagy valami drámai, ami elindít valamit, mint amikor beveszel egy adag vitamint és bízol benne, hogy na ettől órákon belül érezhetően egészségesebb leszel.
Egyik sem lett abból amit gondoltam.
Megint csak a mindennapok vannak.

Nem emlékszem rá, hogy Lancet mikor beszélt velem ennyire kedvesen, mint az utóbbi két-három alkalommal.
És kedvesség ide vagy oda... nem tudja mit akar.
Szeretné fenntartani a kapcsolatot, a beszélgetést, de nem tudja mit akar ezzel az egésszel.
Egy döntést átírni, megmásítani egy férfinak sokkal nehezebb. Találni valami elfogadható, férfias magyarázatot...
A nőknek könnyebb. Most így gondolom, most úgy gondolom... kicsit következetlennek tűnik, de ki nem szarja le...
Én sem tudom, hogy van-e vagy lesz-e értelme az újrakezdésnek.
Az egyetlen ami azt mondja, hogy lenne, az az, hogy mindkettőnkben van még pozitív érzelem a másik iránt.

Introvertált faszi, de ez nem lehet érv és nem lehet fegyver. Én meg extrovertált vagyok. Mégsem beszélek állandóan, nem csacsogok míg belefájdul a feje és nem nyaggattam soha, hogy deeee, menjüüüünk és gyereee és jajj milyenvagymár és te miért nem csinálod ezt meg azt. De a közös életnek kellenek közös élmények amik nem az ágyra korlátozódnak. Egy introvertált és némileg szociofób ember is megtalálhatja azokat a programokat amiket szívesen csinál és ami nem nyomasztja. Elsétálni az erdőbe, nem egy megterhelő társasági esemény. Elautókázni egy közeli városba megnézni a várromokat szintén nem az. Tudtára adni a társunknak, hogy tetszik nekünk a dolog, szerintem ha megterhelő is el kell fogadni, hogy szükséges. Meg kell tanulni. Mert különben velem vagy mással, mindig csak egymás mellett élés lesz. Én elhiszem, hogy van nő aki nem igényli a visszajelzést, hanem elfogadja, hogy a pasija egy szikla. Aki felépíti az apró jelekből az egész várat amibe behúzódva éldegél. Aki szintén introvertált és boldog a közös, csendes világban. Tényleg elhiszem, hogy lehet élni úgy, hogy az ember munka után hazarongyol és soha nem lép ki a lakásból ha nem szükséges. Nekem nem megy. Elég hamar elkezdem akváriumban érezni magam és fokozódik bennem a kitörési vágy. Pedig csak néha meg kéne sétáltatni és a maradék időben remekül elvagyok a kertben. Szóval... én úgy gondolom, hogy valóban mindkét oldalnak engednie meg tenni kell érte ha két ennyire különböző habitusú ember valami közös életet szeretne kialakítani.
Ha szeretne.
Mert Lancet nem döntötte el.
Vagy csak nem vette észre, hogy már benne van.

girl_and_snail_by_somefield.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelempor.blog.hu/api/trackback/id/tr1006836161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.